Az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi napján.
veroxybd.com
A szám másik magyarja, Tóth Tamás a negyedik helyen végzett, míg a győzelem az olasz Federico Morlacchié lett.
Ez a magyar küldöttség harmadik érme
Rióban, egy bronz után a második ezüst.
A 100 méter pillangón kétszeres címvédő Sors másodikként, a Londonban gyorson két ezüstöt is szerző Tóth Tamás negyedikként került be az előfutamból a döntőbe, így lehetett reménykedni az újabb magyar éremben. A két versenyző egymás mellett úszott a döntőben.
Sors nagyszerűen kezdett pillangón, ami a specialitása, 50 méternél elsőként fordult, majd háton is tartotta az előnyét. Százötven méternél aztán már Morlacchi volt az élen, s bár Sors támadta az utolsó hosszon, nem sikerült befognia és másodikként csapott a célba. Tóth Tamás gyakorlatilag végig a negyedik helyen haladt.
“Nagy meglepetés ez az ezüst, még fel sem fogtam – mondta fülig érő szájjal a 24 éves pécsi Sors Tamás. – A pillangót nem tudom visszafogni, az mindig olyan, hogy megindulok és megyek, háton arra kellett figyelnem, hogy ne lassuljak le, amire hajlamos vagyok, mellen figyeltem a többiekre, gyorson pedig bekapcsoltam a lábamat, amennyire tudtam.”
Federico Morlacchi pillangón is nagy ellenfele lesz majd Sors Tamásnak, aki ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: látszik, hogy az olasz nagyon jó formában van, várhatóan nagy lesz majd kettejük között a csata.
Tóth azt mondta: a reggeli előfutam után látta, hogy számára ez a negyedik hely lehet a realitás, s mivel a fináléban nem történt semmi váratlan, ezt sikerült is megszereznie.
Az S5-ös sérültségi kategóriában versenyző Illés Fanni ötödik helyen végzett 100 méteres mellúszásban. A negyedik legjobb idővel került a döntőbe, ahol 50 méternél a hatodik helyen fordult, s jó hajrával egy helyet még előrébb tudott lépni.
Eredmények:
úszás:
férfi 200 m vegyes (S9), paralimpiai bajnok:
——————————————–
Federico Morlacchi (Olaszország) 2:16.72 p
2. SORS TAMÁS 2:17.33
3. Timothy Disken (Ausztrália) 2:17.72
4. TÓTH TAMÁS 2:19.40
női 100 m mell (S5), paralimpiai bajnok:
————————————————
Jelizaveta Meresko (Ukrajna) 1:41.63
2. Viktoria Savcova (Ukrajna) 1:42.14
3. Szung Ling-ling (Kína) 1:45.21
…5. ILLÉS FANNI 1:48.14