Tájékozódási búvárúszó Eb – 17 éremmel Magyarország az éremtáblázat 2. helyén végzett

Magyarország az éremtáblázat második helyét szerezte meg a csehországi tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon.

A Jablonec Nad Nisou-ban megrendezett kontinensbajnokság zárónapján a csoportos számban a nemzeti csapat tagjai egy bronzérmet szereztek, így 17 éremmel fejezték be az Eb-t. Az élen a csehek végeztek, míg a harmadik helyen a horvátok zártak.

Szombaton a felnőtteknél a Balázs Péter, Cséplő Kelen, Várszegi Vendel, Szász Tamás alkotta kvartett bronzérmesként végzett.

Kiss Bence csapatvezető szerint sikeres Európa-bajnokságot zártak a búvárok. „Aki ismeri a sportágunkat tudja, hogy egy összetett teljesítményről van szó, hiszen napról napra újabb versenyszámokban kell teljesíteni csaknem egy héten keresztül. Ennek fényében kiegyensúlyozott volt a válogatott, és külön öröm, hogy a felnőttek mellett a juniorok is eredményesek voltak, hiszen az ő eredményük is beleszámít az éremtáblázatba.” – összegzett a csapatvezető.

Tájékozódási búvárúszásban Monk, csillag, öt bója, szlalom, paralel és csoportos számokban rendeznek vesenyeket, ezekben külön-külön bajnokokat is avatnak. 

A 2023-as tájékozódási búvárúszó Eb magyar érmesei

Felnőttek

–         Férfiak

Monk: Szász Tamás, Balázs Péter – ezüst

Csillag: Balázs Péter – ezüst

Öt bója: Balázs Péter – arany

Szlalom: Szász Tamás – arany

Szlalom: Balázs Péter – bronz

Paralel: Várszegi Vendel – bronz

Csoport: Balázs Péter, Cséplő Kelen, Várszegi Vendel, Szász Tamás – bronz

–         Nők

Monk: Hatházi Katalin, Virág Anna – ezüst

Csillag: Hatházi Katalin – arany

Öt bója: Hatházi Katalin –ezüst

Szlalom: Hatházi Katalin – ezüst

Juniorok

–         Lányok

Csillag: Rendes Linda – ezüst

Paralel: Rendes Linda – ezüst

–         Fiúk

Csillag: Tamás Dávid – arany

Csillag: Katona Ádám – ezüst

Paralel: Tamás Dávid – arany

Öt bója: Tamás Dávid – ezüst

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .