A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökének közleménye

Ezúton tájékoztatom a szakma képviselőit, a sportág kedvelőit és a sajtó munkatársait, hogy 2023.

október 14-re rendkívüli közgyűlést hívok össze, melynek napirendi pontja a kilenc Elnökségi tag, az

Ellenőrző Testület elnöke és a Testület két tagjának visszahívása a MÖSZ Alapszabály 17. § 1. e.

pontja alapján.

Indoklás: Kurtucz Csaba, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, a jövőben is a magyar ökölvívás érdekeit kívánja szolgálni, a jelenlegi elnökségben azonban erre nem talál partnert, amit az is bizonyít, hogy a 2023. szeptember 18-i elnökségi ülésen több alaptalan és jogilag megalapozatlan kritika is érte az elnök munkáját, annak ellenére, hogy az egyértelműen szakmai érdekeket, sikereket szolgál. Az alaptalan szakmai kritikák mellett az elnökségi tagok a Szakszövetség költségvetését is bírálták, annak ellenére, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség hátralevő költségvetésében 30 százalékos megtakarítással rendelkezik a 2023. évi előzetes költségtervhez képest.

Az alaptalan kritikák kizárólag az Elnök ellehetetlenítését szolgálják, konstruktív javaslatot

ugyanakkor nem fogalmaznak meg. Jól mutatja mindez, hogy ezek olyan érdekeket szolgálnak,

amelyek szembe mennek a magyar ökölvívás általános érdekeivel, így a Szakszövetség elnöke nem tehetett mást, mint úgy döntött a jelenlegi elnökség tagjaival nem tud, ezért nem kíván tovább

együtt dolgozni. Meggyőződése szerint a jelenlegi tagok nem a magyar ökölvívás érdekeit szolgálják.

A fentieket jól reprezentálja az a tény is, hogy noha a 2023. 09. 18. napján tartott elnökségi ülésnek

napirendje volt az Elnök és az Elnökség együttműködésének megtárgyalása, amelynek keretében megállapodtak arról, hogy sajtóközleményt kizárólag közösen adnak ki, belső információk alapján azonban már másnap olyan cikk jelent meg az internetes sportmédiában, amely kizárólag a kritizáló elnökségi tagok álláspontját fogalmazta meg, amelynek célja ismételten az Elnök lejáratása volt.

Ilyen körülmények között az Elnök a rendkívüli közgyűlés összehívása mellett döntött.

Tisztelettel:

Kurtucz Csaba, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke

2023. szeptember 22.

Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .