Forma-1 2017: Az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.

A 32 éves versenyzőnek ez az idei ötödik, pályafutása során pedig már a 66. pole pozíciója, Bakuban először nyert időmérőt.
Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második helyen, a harmadik rajtkockát pedig a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari 2007-es világbajnoka foglalja el.
A vb-pontversenyben vezető, négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője negyedik lett az időmérőn.
Jolyon Palmer, a Renault brit pilótája nem tudott részt venni az időmérő edzésen, mert a harmadik szabadedzés során kigyulladt az autójában a motor, az erőforrást pedig a csapat már nem tudta időben kicserélni.
Az 51 körös Azeri Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol el.
(FOTÓ)

A teljes rajtsorrend:
———————
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
2. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
3. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
4. sor:
Esteban Ocon (francia, Force India)
Lance Stroll (kanadai, Williams)
5. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
6. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
7. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Nico Hülkenberg (német, Renault)
8. sor:
Pascal Wehrlein (német, Sauber)
Romain Grosjean (francia, Haas)
9. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Jolyon Palmer (brit, Renault)
10. sor:
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .