Baji Balázs és a hazai közönség

Baji Balázs előtt újabb két verseny áll. Ezúttal hazai közönség előtt, Székesfehérváron állhat rajthoz. A hétvégén az országos bajnokság, míg július 2-án a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon folytatja a 2018-as szezont.

Idén már több versenyen is elindult a világbajnoki bronzérmes gátfutó, de a fő megmérettetések még váratnak magukra.

“Eddig sok versenyen vettem részt, ahol a helyezésekben nagyon jól álltam viszont időeredményekben egy kicsit el vagyok maradva önmagamtól. Ez azért is volt, mert minden versenyemen egy kicsit nem tökéletes körülmények között kellett versenyeznem. Legyen az hideg vagy szembe szél vagy eső  tehát igazából eddig a nyár az elkerülte az én versenyzésemet. Úgyhogy bízom benne, hogy a következő versenyeim során ideális körülmények lesznek és ki tudom hozni magamból a maximumot, illetve a formám is egy kicsit akadozott, mindig volt valami kis problémám, de az edzéskörülmények alapján illetve az egész felkészülés alapján úgy gondolom, hogy joggal reménykedhetem egy jó eredményben és csak idő kérdése, hogy mikor fog kijönni.”

Legközelebb Székesfehérváron bizonyíthat a 29 éves atléta.

“Következő versenyem a hétvége illetve utána július 2-án a Gyulai Memorial. Én nagyon szeretem ezeket a versenyeket. Eleve Székesfehérváron szeretek versenyezni, hazai körülmények között szeretek versenyezni, hiszen tényleg olyan emberek előtt versenyzek, akik számomra fontosak és ismerek és nagyon jó hangulata van ezeknek a versenyeknek, főleg a Gyulai Memorialnak, hiszen mostmár az utóbbi években a világ egyik legjobb versenyévé nőtte ki magát. Nagyon bízom benne, hogy a hazai közönséget újból sikerül egy szép eredménnyel megjutalmazni és szórakoztatni. Meg nyilván magam is szeretnék egy jó futást végrehajtani és előlépni azon az úton, ami remélhetőleg a sikeres Európa-bajnoki szerepléshez vezet.” 

 

The post Baji Balázs és a hazai közönség appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .