A továbbjutás küszöbén álló magyar labdarúgó-válogatott a csoportelsőség megszerzéséért lép pályára szerdán Lyonban a Cristiano Ronaldo vezette, mindössze kétpontos – így egy újabb pontvesztéssel szinte biztos kieső – portugálok ellen a franciaországi Európa-bajnokságon.
Az F csoportot vezető magyar együttesnek négy pontja van, ami szinte biztosan nyolcaddöntős szereplést ér, de már kedden este a C és a D csoport meccsei után biztossá válhat Dzsudzsák Balázsék helye a 16 között. Ehhez “mindössze” arra van szükség, hogy a világbajnok németek legyőzzék Észak-Írországot, vagy a török gárda pontot szerezzen Csehország ellen. Ezekben az esetekben ugyanis – az A jelű négyesben harmadik albánokkal együtt – már legalább két olyan csoportharmadik lesz a mezőnyben, amelynek négynél kevesebb pontja lesz, a magyarok pedig akkor is továbblépnek, ha szerdán kikapnak és – a legrosszabb esetben – visszacsúsznak az utolsó előtti pozícióba.
Bernd Storck játékosainak ugyanakkor valószínűleg nem a harmadik hely jár a fejében. Leginkább azért nem, mert a portugálok elleni győzelem mindenképpen első helyet jelentene, de a döntetlen is szinte biztosan, mivel a szerdai egy ponttal csak akkor végezne második pozícióban a csapat, ha Izland legalább három góllal nyer Ausztria ellen, vagy kétgólos sikerével több szerzett gólja van a magyaroknál. Teljesen azonos gólkülönbség esetén a sportszerűségi rangsor dönt. Mindezek mellett a portugálok elleni vereség is csak akkor jelentene kéthelyes rontást, ha Izland legyőzi Ausztriát, osztrák pontszerzés esetén legrosszabb esetben is második a magyar csapat.
A magyar játékosok nyilatkozataik alapján nem számolgatnak, és nem foglalkoznak azzal sem, hogy hogy milyen ellenfeleket kaphatnak továbbjutás esetén. Ugyanakkor azt már biztosan lehet tudni, hogy ha Geráék a másodikak lesznek, akkor hétfőn Nizzában 21 órától Angliával csapnak össze nyolcaddöntőben.
Első hely esetén vasárnap az E csoport másodikja lesz az ellenfél Toulouse-ban. Az E jelű négyes utolsó fordulóját szerdán 21 órától rendezik. Az már eldőlt, hogy a kvartettet Olaszország nyerte meg, a második helyre pedig Belgium az esélyes, mivel már egy svédek elleni döntetlennel is megszerezné a második pozíciót.
Harmadikként továbbjutva a C vagy a D csoport első helyezettje, azaz papírforma szerint a világbajnok Németország, vagy a címvédő Spanyolország következne Dzsudzsákéknak.
Storck dolgát továbbra is az első meccsen megsérült Fiola Attila hiánya nehezíti, de Izland ellen nélküle is jól működött a védelem: Juhász Roland került be középre, és Lang Ádám játszott jobb oldali hátvédet. Az összeállításnál kérdéses lehet még, hogy ha biztos továbbjutóként küldhetné pályára csapatát a német szakember, akkor pihenőt ad-e például a 37 éves Gera Zoltánnak, vagy megkockáztatja-e a sárga lappal rendelkező játékosok – Németh Krisztián, Kádár Tamás, Kleinheisler László és Nagy Ádám – szerepeltetését, akiknek újabb büntetés esetén ki kellene hagyniuk a nyolcaddöntőt.
A portugáloknak “élet-halál kérdése” a három pont begyűjtése, ugyanis számukra csakis a győzelem ér biztos nyolcaddöntőt. Ez Böde Dániel szerint jó esélyt teremthet a magyaroknak, mert a riválisnak kockázatot felvállalva támadnia kell majd, ami felkínálja a kontrák lehetőségét. Ez pedig illik a magyar válogatott alapjátékához, amely amúgy is a stabil védekezésből indított gyors akciókra épül.
A magyar játékosok többször kiemelték, nemcsak egyetlen játékosra, Cristiano Ronaldóra készülnek, hanem az egész portugál csapatra. Storck korábban kifejtette, hogy a Real Madrid sztárja nélkül is a luzitán válogatottnak van a legerősebb kerete a csoportban, így az együttes játéka nem csupán Ronaldón múlik, aki ráadásul az eddigi két mérkőzésen kifejezetten idegesen futballozott, s Ausztria ellen még büntetőt is rontott.
A magyar-portugál összecsapás szerdán 18 órakor az angol Martin Atkinson sípjelére kezdődik a Parc Olympique Lyonnais-ben.
A csoport másik meccsét, az Ausztria-Izland találkozót Saint-Denis-ben rendezik szintén 18 órától.
Utóbbi két együttes várhatóan kiélezett mérkőzést vív egymással, mivel mindkettőnek van esélye a továbbjutásra. A jelenleg egy ponttal utolsó osztrákok győzelemmel továbbjuthatnának a harmadik vagy akár a második helyen. Esetükben annyi biztos, hogy a magyar csapatot nem tudják megelőzni az első körben elszenvedett elszenvedett 2-0-ás vereségük miatt.
Az izlandiak vannak a legfurább helyzetben, hiszen a csoport első helyére éppen úgy van esélyük, mint a biztos kiesést jelentő utolsóra. Egy szerdai győzelemmel másodiknál rosszabb helyen biztosan nem zárnának, vereséggel biztosan kiesnének, de akár a döntetlen is jelenthet kiesést a számukra, ugyanis akkor mindössze három pontjuk lenne.
A várható magyar kezdőcsapat:
——————————
Király Gábor – Lang Ádám, Guzmics Richárd, Juhász Roland, Kádár Tamás – Pintér Ádám, Nagy Ádám – Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László, Németh Krisztián – Szalai Ádám
Az F csoport állása:
——————–
1. MAGYARORSZÁG 4 pont, 2. Izland 2 (2-2), 3. Portugália 2 (1-1), 4. Ausztria 1
A 3. forduló programja:
———————-
június 22., szerda:
MAGYARORSZÁG-Portugália, Lyon 18.00
Izland-Ausztria, Saint-Denis 18.00