Túl magas, túl nehéz a nyújtó és szinte lehetetlen bekerülni az élmezőnybe. Vecsernyés Dávid szembe ment minden elképzeléssel és a glasgow-i Európa-bajnokságon a dobogó legalsó fokára állhatott fel. Majd a Challenge Világkupa sorozatban a legjobb nyújtós címet is megszerezte.
Kérdés: Ki is az a Vecsernyés Dávid?
Vecsernyés Dávid: Egy végletekig elszánt és önfejű tornász. Egy olyan sportoló, akinek, ha azt mondják, hogy „ez úgysem fog menni”, akkor még keményebben és nagyobb elánnal vág bele a munkába. Olyan, aki, ha pofára esik, akkor nem nyalogatja sokáig a sebeit, hanem feláll és megpróbálja újra kicsit másként egészen addig, amíg nem sikerül.
K.: Miért pont a nyújtó?
VD.: Fiatal korom óta jó érzékem volt hozzá és mindig ámulattal töltött el mikor a legjobb tornászokat láttam a versenyen. Mi tornászok egymás között mumusként tekintünk a nyújtóra, mert erő, állóképesség, lazaság és nagy bátorság kell, hogy közel 3 méteres magasságban egy nehéz gyakorlatot tudjon csinálni valaki. Engem mindig is ez motivált, hogy az egyik legnehezebb szeren legyek a legjobb.
K.: Mit adott számodra az Európa-bajnokság?
VD.: Erőt és még nagyobb elszántságot, hogy kemény munkával minden célt el lehet érni és nagyon jó úton haladtunk, amit folytatunk a továbbiakban is. Nagyon sok támogatást kaptam az edzőmtől és a klubomtól a Budapesti Honvéd Sportegyesülettől, akik nélkül már szinte feladtam volna. De éreztem magamban, hogy több van bennem és ki akarom hozni a maximumot.
K.: Megnyerted a Challenge Világkupa-sorozatot.
VD.: Nem minden vk-ra mentünk el és így nem sok esély volt arra, hogy az élen végezzek, de az utolsó három vk-n sikerült érmet hoznom, úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy először a pályafutásom alatt sikerült ez is.
K.: Elkezdődött az olimpiai kvalifikációs világkupasorozat, ahol egyetlen magyarként indulhattál Cottbusban. Nem csak, hogy döntőbe jutottál, de egy igen erős mezőnyben, olimpiai, világ és európa-bajnokok között lettél hatodik. Nehéz lesz ez a sorozat?
VD.: Talán az egyik legnehezebb világkupa volt a legerősebb mezőnnyel. Szerintem ez a következő versenyeken se lesz más. Egy erősebb gyakorlattal szeretnék majd indulni, amibe belekerül egy G erősségű elem, ami 3-4 tizedet ér minimum. Rengeteg idő és munka kell, ahhoz, hogy ez stabillá váljon, de mindenképpen szeretném megtartani a kiviteli pontot. Február elején lesz a következő állomás Melbourneben. Év végén megpróbálom összerakni a gyakorlatot és januárban már azzal szeretnék készülni a versenyidőszakra.
K.: Ha jól tudom van olyan rekord, ami a te nevedhez fűződik.
VD.: Ha jól tudom 185 cm-el én vagyok a világ legmagasabb tornásza, ami nem éppen előny, mert így hat szeren rettentően nehéz felvenni a versenyt azokkal a tornászokkal, akik alig érnek a vállamig. A magasságom miatt például nagyon sok elemet meg se tudok tanulni, illetve ugye nekem a nyújtót a versenyeken meg kell emelni 10 cm-el, hogy ne érjen le a lábam. Nagy teher volt évekig, mert nem csak a gyakorlatomra kellett figyelnem, hanem hogy jól állítsák be a nyújtót, hogy minden csavart meghúzzanak és ne lazuljon meg. De az évek alatt megtanultam ezt kizárni, mikor felmegyek a pódiumra csak a gyakorlat van a fejembe és bíznom kellett a szervezőkben, hogy jól végzik majd el a nyújtó állítását.
K.: A jelek szerint nagyon jól érzed magad a Honvédban. Milyen Honvédosnak lenni?
VD.: Nagyon sok támogatást kaptam a klubtól, hittek bennem és ez nagyon nagy erőt adott, amit nagyon köszönök nekik. Nélkülük nem biztos, hogy bírtam volna ezt a terhet. Szeretem ezt a közösséget. Összetartók vagyunk, olyanok, mint egy család és örülünk egymás sikerének, segítjük egymást.
K.: Mi a fő célod?
VD.: Az OLIMPIA! Kijutni és ott nyújtón döntőbe kerülni.
The post A lehetetlen mégis lehetséges? appeared first on xlsport.hu.
