A rövidpályás Eb zárónapján négy döntősünk közül Pádár Nikolettnek és Németh Nándornak századok, Holló Balázsnak tizedek hiányoztak a dobogóhoz, míg Késely Ajna a hosszabb távokra készülve 400 gyorson ezúttal hetedikként zárt – csapatunk pedig neki is köszönhetően két ezüsttel és három bronzéremmel.
„Ezek a negyedik helyek… és három századok… kikészítenek! Három érem ott maradt ma.”
Kós Hubi a távoli Arizonában is rajta tartja a szemét társain: egyetemi tanulmányai, de még inkább Bob Bowman kőkemény olimpiai felkészülése nemhogy a karácsonyi hazalátogatást, de még egy rövidpályás Eb-szereplést sem foglal magában (és még a februári vb-t sem) – világbajnokunk ennek ellenére végig követte az eseményeket, és amikor a rövidpályás Eb zárónapján Pádár Niki (200 gyors) és Holló Balázs (400 vegyes) után Németh Nándi is a negyedik helyen kötött ki 100 gyorson, jött a Messenger-üzenet Amerikából. (Nándi a tévés kijelzőn soroltatott negyediknek, a hivatalos jegyzőkönyvben ötödikként szerepel, 0.03-ra a bronzéremtől.)
Ha már így esett, gyorsan rávettük Hubit, hogy ha már vasárnap volt a 200 hát döntője (amiben ugye nyáron világbajnok lett), akkor vesse össze a saját rövidpályás eredményével, igaz, ő 200 yardon úszott. Maradjunk annyiban, pár perc alatt kiszámolta, hogy az ő ottani ideje egy másodperccel lenne jobb, mint a számot Otopeniben megnyerő Lorenzo Moráé – hogy aztán könnyesen röhögő emojikat küldjön válaszként arra, amit címjavallatként megfogalmaztunk: „Kós Hubert Európa-bajnok (csak nem volt itt)”.
Ugyanakkor világbajnokunk egy pillanatig nem érzékeltette, hogy tutira nyert volna – az aranyérmet csak az tudja hazavinni az adott versenyről, aki ott van a rajtköveknél; Hubi szíve sokkal inkább Kovács Benedekért fáj, aki a US Openen összeszedett Covid-fertőzés miatt nem jöhetett tovább Bukarestbe – Kós egyértelműen azt írta, szerinte Beni győzött volna.
Az, hogy a fukuokai vb-n két legjobb egyéni helyezést elérő BVSC-sek nem lehettek itt (azaz Kós és Kovács), egyébként sem szívderítő, ám klubtársaik ma kifejezetten pechesen szerepeltek. Persze, minden vasárnapi helyezés mellé odatehető egy pozitív „de legalább” kezdetű mondat.
Holló Balázs negyedik lett 400 vegyesen – de legalább nem nyolcadik, mint 2021 óta az összes vb- és Eb-döntőben, ráadásul fantasztikusan hajrázott, végül azonban tizedek hiányoztak az éremhez.
Németh Nándor ötödik lett 100 gyorson – de legalább megdöntötte a saját országos csúcsát (46.08), és valóban milliméterek hiányoztak, hogy felnőttpályafutása első egyéni érmét megcsípje egy világversenyen.
Késely Ajna hetedik lett 400 gyorson – de legalább neki van két bronzérme, és most egyébként is a két hosszabb távra készültek Kovács Ottóval.
És végül a negyedik döntős, Pádár Nikolett – ő is negyedik lett, ő két századra volt a dobogótól, ráadásul csak a középdöntőben úszott junior Európa-csúcsa környékén kellett volna úsznia, és simán megvan a bronz. Ám 17 évesen ez is remek teljesítmény Kikitől, picit elvitte a hév az elején; 2-3 éven belül ez sima dobogó lesz neki (már azon a versenyen, ahová Bowman elengedi, hiszen ő is nála készül nemsokára).
A vége tehát két ezüst és három bronz – amióta sportdiplomáciai megfontolásokból 2002-ben első ízben vonultunk fel a legerősebb válogatottal egy rövidpályás Eb-n, mindössze egyszer, 2008-ban fordult elő, hogy nem sikerült aranyérmet szereznie csapatunknak. 2002 előtt a huszonötös medencének nemigen volt becsülete, a hosszabb távokra specializálódott magyar iskolában a hagyományos versenyek számítottak igazán, leginkább az évi egy „nagy” – viszont miután huszonegy éve Riesában döntöttek a 2006-os nagypályás Eb rendezési jogának odaítéléséről, amelyre ugyebár a Magyar Úszó Szövetség is erősen aspirált (1958 után először), így legjobbjainkat is felvonultattuk a németországi eseményen, lett is mindjárt három arany Risztov Éva jóvoltából, amelyet újabbak követtek aztán.
Hogy 2008-ban csak három ezüst érkezett meg egy bronz, annak egyszerű oka volt: az akkoriban világszinten egyszemélyes válogatott legnagyobb ásza, Cseh László a pekingi játékokat követően hosszabb pihenőt kapott, így a rijekai uszodában leginkább a rajtkövek mögül fényképezgette társait egy relatíve profi masinával, illetve egy váltóra beállt, bár az akkoriban egyre vadabbá váló cápadressz-őrületben az új cuccot alig bírta magára préselni (elvégre a féléves pihenő alatt kissé „elállítódott” a testsúlya).
Most egészen más okokból nem volt, lehetett itt két legbiztosabb aranyszállítónk, Kós Hubert, illetve Milák Kristóf, mint ahogy a derékhad több tagja sem, a már említett Kovács Benedek mellett Kapás Boglárka és több rutinos kiválóság a jövő heti Győr Openen nagypályán kanyarodik rá a párizsi szintidők megúszására.
A A századok ma nem velünk voltak bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.
