Belgrád, nyíltvízi Eb: jöhetnek az érmek

Szerdán kezdődik a nyíltvízi úszás a belgrádi Európa-bajnokságon, és egyértelműen abban reménykedünk: folytatódik a 2018 óta tartó sorozat, azaz újfent lesz érmesünk, mint ahogy Glasgow-ban, Budapest és Rómában is volt.

Akár hazai pályán is érezhetik magukat versenyzőink, hiszen a szegedi Maty-éri evezőspályához megszólalásig hasonló helyszínen rendezik a 2024-es Eb nyíltvízi számait. Kicsit bujább a parti növényzet, és mélyebb a víz, de egyébként tökéletes helyszín.

A kontinensviadalon ráadásul a teljes program fut, azaz itt továbbra is van 25km – ellentétben a vb-kkel, ahol szépen elfelejtették –, továbbá három indulót lehet nevezni az egyéni távokon.

Igaz, ezzel nem él mindenki – és emellett nincs is itt mindenki, aki számít; ez azonban kevésbé érdekel bennünket, érmet azok nyerhetnek, akik felvonulnak a rajthoz a pontonra. E tekintetben pedig bőven lesz kinek szurkolni, hiszen szerdán a klasszikus, 10km-es távnak hat úszónk is nekilendül.

Rasovszky Kristófék csendes magabiztossággal hangolnak, a világbajnoki címvédő veszprémi úgy véli, jó kis teszt lesz ez a viadal. „Külön természetesen nem készültünk erre a versenyre, hiszen az olimpia a legfontosabb, de azért ez mégiscsak egy Európa-bajnokság, ahol azért szeretnénk jól szerepelni. Formábahozás nem volt, viszont ilyen nyolcszázakat edzésen utoljára Fukuoka előtt úsztam, ahol aztán elég jól ment, úgyhogy én bizakodom.”

Betlehem Dávid is ezt visszhangozta, „olimpiára készülünk, de ez az Eb jó helyen van, még lehet egyet versenyezni, azaz meg fogjuk rántani, amennyire tudjuk.”

Kedvese, Fábián Bettina szintén jó érzésekkel tekint a versenyre: „Jó lesz az olimpia előtt megnézni, hol tartunk. Várom az úszást, külön nem készültünk az Eb-re, de azért picit könnyítettünk, kíváncsi vagyok, mire leszek képes.”

A női számban lesz némi melankólia is: Olasz Anna utolsó 10km-es viadala következik szerdán – a 2021-ben Eb-ezüstérmes, olimpiai 4. kiválóság ezzel köszön el a nemzetközi mezőnytől. Igaz, ha jól úszik, meglehet, a váltóban is helyet kap, mert ott – mivel a németeknél nincs Wellbrock, a franciáknál Fontaine – igen komoly éremesélyünk van, ami méltó keretet adna Anna csodás pályafutásának.

Szerdán a nők 9-kor, a férfiak 12-kor csapnak a húrok közé – ha az időjárás is úgy akarja, merthogy Belgrád környékén is igen labilissá vált a légkör kedd déltájban; a szinkronosok viadalát is felfüggesztették a felhőszakadással és villámlással érkező vihar miatt.

Nyíltvízi úszás – program, indulókkal

Szerda

Női 10km, 9.00: Fábián Bettina, Szimcsák Mira, Olasz Anna

Férfi 10km, 12.00: Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, Gálicz Péter

Csütörtök

Női 5km, 9.00: Fábián Bettina, Szimcsák Mira

Férfi 5km, 12.00: Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, Hambardzumyan Arshak

Péntek

Női és férfi 25km, 9.00: Balogh Vivien és Gálicz Péter

Szombat

4x1500m váltó, 9.00: végleges névsor a csütörtöki viadalok után

A Belgrád, nyíltvízi Eb: jöhetnek az érmek bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.