Brazil gólvágóval erősíthet a Ferencváros – sajtóhír

Nemzetközi sajtóértesülések szerint a Ferencváros már megállapodott az új igazolásáról…

(Photo by Srdjan Stevanovic/Getty Images)

A szerb mozzartsport.com értesülései szerint a Partizan Beograd gólerős brazil támadója, Matheus Saldanha a Ferencvárosban folytatja a pályafutását, miután a két csapat megállapodott a játékos átigazolásáról.

A 25 éves csatár utánpótláskorában a patinás Santos akadémiáján is megfordult, majd a felnőttek közt a Bahia csapatát erősítette, mellyel állami bajnoki címet nyert. Saldanha 2021-ben állt légiósnak, szerepelt Japánban, Kínában és Azerbajdzsánban is, tavaly nyáron szerződött a Partizanhoz. Azóta minden sorozatot figyelembe véve 40 mérkőzésen 21 gólt szerzett a belgrádiak mezében, a szerb bajnokság előző kiírásának társgólkirálya lett 17 találatával.

A szerb sajtó már kész tényként közli Saldanha átigazolását, akiért a Ferencváros klubtörténeti rekordösszeget, 4 millió eurót fizethet, továbbá a csatár következő eladásának 20 százalékából is részesedhet a Partizan.

fociclub

A Brazil gólvágóval erősíthet a Ferencváros – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.