Feladatok elvégezve

Döntőbe jutott és a 10. helyen végzett a junior szinkronúszó válogatott  szabadkombinációs kűrben a Junior Műúszó Világbajnokság záró napján a Duna Arénában.

A magyar vezetés nagyon óvatosan fogalmazott az esélyekről a világbajnokság előtt. A csapat azonban minden álmot túlteljesített és minden számban sikerült magasabb pontot kapniuk, mint az Európa-bajnokságon. Ráadásul a hőn áhított cél, a döntőbe jutás is sikerült a lányoknak, ahol már csak egy öröm produkciót mutattak be.

“Fantasztikus érzés volt most így az utolsó kűrünket idén leúszni együtt és annyira nagy motivációt adott, hogy mondták az edzők is, hogy ez már csak egy öröm kűr és magunkért ússzunk és azért, hogy élvezzük. És nagyon jó volt. Mindenki önmagából úszta és nem azért, mert a bíróknak akart teljesíteni.”- fogalmazott Szabó Veronka a magyar válogatott tagja.

“Magunkért és a közönségért úsztunk, hiszen nagyon sokan eljöttek meg az edzőnkért is. Nagyon köszönjük az edzőinknek a munkájukat, hogy ennyit dolgoztak velünk és napi hat órában ők is azért küzdöttek velünk együtt,  hogy minél jobban sikerüljön ez a világbajnokság.”- értékelte az utolsó számot Dávid Janka a csapat tagja.

A Junior Műúszó világbajnokságon az oroszok taroltak, hiszen mind a kilenc számot megnyerték. A magyar válogatott elérte a kitűzött célokat és mostmár a következő nagy állomásra koncentrálnak. Nem titkolt céljuk az olimpiai szereplés.

 

 

The post Feladatok elvégezve appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .