A hullámvölgybe kerülő Sepsi OSK vezetősége úgy döntött, hogy elválnak útjaiak az együttes vezetőedzőjével…
(Photo by Flaviu Buboi/NurPhoto via Getty Images)
A Sepsi OSK hivatalos csatornáin keresztül számolt be róla, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a csapat vezetőedzőjével, Bernd Storckkal.
A 61 éves német szakember tavaly november óta irányította a háromszéki együttest, az előző szezonban bejuttatta a csapatot a felsőházi rájátszásba, ahol ötödik lett. A Sepsi azonban a román bajnokság új idényében gyengén rajtolt, nyolc forduló alatt szerzett nyolc pontjával csak a 16 csapatos mezőny tizenkettedik helyét foglalja el, amely a trénerrel való szakításhoz vezetett.
Storck minden versenysorozatot figyelembe véve 32 mérkőzésen irányította a Sepsit a kispadról. Ebben az időszakban az együttes tízenkétszer győzött, nyolcszor döntetlent játszott és tizenkétszer kikapott.
Storck azelőtt Magyarországon az U20-as válogatott szövetségi edzőjeként, majd a felnőtt válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett 2015 és 2017 között. Azóta a DAC edzője is volt, emellett Belgiumban a Mouscron, a Cercle Brugge, a KRC Genk, az Eupen és a Kortrijk csapatait irányította. Karrierje korábbi szakaszában 2008 szeptembere és 2010 decembere között a kazah válogatott szövetségi kapitánya volt.
fociclub
A Szerződést bontottak a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányával – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.