Torna: Kardos ősszel visszatérhet

Tavaly mindkét vállát meg kellett műteni a Győri AC tornászának, Kardos Botondnak, aki immár a rehabilitációt végzi. Ha minden a tervek szerint halad, a válogatott kiválósága ősszel újra versenyezhet.

Kezdjük az elején, miért volt egyáltalán szükség a műtétekre?
– Igazából már évek óta probléma volt a vállaimmal. Ez addig fokozódott, hogy 2019 januárjától egészen májusig fájdalomcsillapítókkal edzettem, versenyeztem, de sajnos nem lett jobb a helyzet, ekkor edzőmmel közösen a műtét mellett döntöttünk. Júniusban a bal, szeptemberben pedig a jobb vállamat műttettem meg.

A tavalyi műtétek után a rehabilitáció melyik fázisában vagy?
– Véleményem szerint jól haladok a rehabbal, egyre több mindent tudok csinálni, már a szereken is. Az elmúlt két hétben azért már próbálgattam a sérült testrészt, ennek következménye, hogy jelen pillanatban kicsit fáradtabb a vállam, így most megint jobban kell figyelnem a terhelésre. Az edzések mellett rengeteget járok gyógytornára is. A lényeg a fokozatosság, úgy érzem, jó úton haladok. Amennyire eddig megfigyeltem magamon, a testem szerencsére nem felejti a mozdulatokat.
Mikorra várható a teljes felépülés?
– Sok emberrel beszéltem, akik hasonló kórtörténetet tudnak maguk mögött, mint én. Nagy átlagban ilyen műtétek után 1 év a teljes felépülés, ezzel együtt bízom abban, hogy ősszel már teljes értékű munkát tudok végezni és visszatérhetek. Ebben motivál az is, hogy a klubtársak, Mészáros Krisztofer és Tomcsányi Benedek rengeteget fejlődtek, így a sérülésem ellenére én sem kényelmesedhetek el.

The post Torna: Kardos ősszel visszatérhet appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .