XVII. MATASZ Kupa – Szeged

Szeptember 02.-04 között a Szegedi Repülőtéren kerül megrendezésre a XVII. MATASZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny, amely első alkalommal egyben az East European Accuracy Cup utolsó fináléja.

Idén született kétoldalú megállapodást követően 5 ország bevonásával elindult a Kelet Európai Ejtőernyős Célbaugró verseny sorozat. A rendező országok: Magyarország, Moldávia, Románia, Bulgária, Lengyelország.
A rendező nemzetek mellett a környező országokból is és az ország több klubjából is érkeznek csapatok.  A versenyzők Csapat célbaugrásban és egyéni célbaugrásban mérik össze tudásukat. Illetve a szegedi fordulót követően kerül sor Kelet Európai Kupasorozat összesített eredményének kihirdetésére.

A nyitó ünnepségre a Szegedi Tiszai Nemzetközi Halfesztiválon kerül sor 03.-án, szombaton 11.00-kor, ahol a verseny fővédnöke Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter nyitja meg a versenyt. Az ünnepségre a Magyar Tartalékos Szövetség zászlaját a nemrégiben világbajnoki címet szerzett  Magyar Honvédség Ejtőernyős Válogatott csapatának tagja, Varga Tamás hozza  ejtőernyővel a tiszai rakpartra. Elkíséri a szegedi paprikás boszorkány, aki a halfesztivál nagy bográcsába hozza a paprikát, míg az utolsó ugró egy szatyor apró hallal járul hozzá a készülő halléhez.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

14138015_1129966837070447_708466457217067776_o

14188547_1129966453737152_7877966562301047796_o

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .