Versenyzőként sem volt akárki Zala György, hiszen kenusként szerzett két olimpiai bronzérme és két világbajnoki győzelme mellett számos óriási eredményt ért el. Amikor pedig visszavonult, sokéves, szívós munkával egy merőben új munkakörben is az élre küzdötte fel magát. Zala György ugyanis ma talán az egyik legismertebb és legelismertebb az erőfejlesztéssel foglalkozó szakemberek között.
Hol került a sporttal kapcsolatba és kitől kapta a legelső, érdemi tanácsokat?
1981-ben kezdtem kenuzni a Ferencvárosban Takács Attilánál, akinek nagyban köszönhetem a sportág életre szóló szeretetét. Nála egy kivételesen összetartó társaság jött össze, amelynek minden élő tagja mindmáig rendszeresen találkozik. Takácstól 1984-ben kerültem át Solymár László csoportjába, akivel azután egészen a 2004-es visszavonulásomig együtt készültünk.
A több mint két évtizedes, sikerekben gazdag versenyzői pályafutása mindenképpen érdemel néhány sornyi méltatást is.
A dolog 1986-ban kezdett komolyabbra fordulni. Ekkor Kubában rendezték meg az Ifjúsági Barátság Versenyeket, amelyek az akkori szocialista országok korosztályos fiataljai csúcstalálkozóinak számítottak. Nagyon élénken emlékszem ezekre a Cienfuegosban töltött napokra, amelyek során a kenu egyesek 500 és 1000 méteres távján egyaránt első lettem. Ezek a sikerek óriási lökést jelentettek számomra, s ezt a lendületet sikerült tovább vinnem a későbbi évekre is.
Az eredmények pedig nem is maradtak el: előbb ifjúsági vb-győzelem következett C-4-ben, majd 1989-ben és 1990-ben arany-, ezüst- és bronzérmet is átvehetett a felnőttek világbajnokságain.
Azért 1992-ben, a barcelonai harmadik hely jelentette az első, igazi csúcsot, amit 1996-ban sikerült megismételnem: Atlantából is hazahoztam egy bronzérmet. Közben 1995-ben átmentem a BSE-be, ahol továbbra is Solymár László maradt az edzőm. 1996-ban diagnosztizálták, hogy asztmás vagyok, ami az átlagnál sokkal nagyobb fáradékonysággal járt. Persze volt, aki ezt elhitte, volt, aki meg nem. Mivel az asztma miatt nem tudtam mindent csinálni, ezért összességében extrém sokat kellett edzenem.
Akik ismerték, állítják, úgy tűnt, mintha soha nem akarna visszavonulni.
Talán még ma is ott lennék a BSE-ben és keményen versenyeznék is, ha nem születik meg 2002-ben Panni lányom. Utána többet szerettem volna a családommal lenni, bizonyos edzések átszervezésével, de végül 2004-ben feladtam.
Alapvetően új helyzetben kezdte keresni a helyét az életben.
Legalább ötféle szakképesítéssel rendelkezem, s a legkülönfélébb helyeken dolgoztam. Lakásfelújításokat vállaltam, ipari alpinistaként falra mászást oktattam, de az alkalmi munkáktól sem riadtam vissza, mégis előfordult, hogy ott álltam üres zsebbel. A numizmatikai gyűjteményemet pénzzé akartam tenni, de szerencsémre a kiszemelt üzletet zárva találtam.
Azután csak egyenesbe került.
Első komoly munkám a Duna TV-ben volt, ahol technikus lettem a sportosztályon. Nyolc hónappal később kezdtem edzéseket tartani egy fitnesz klubban. A személyi edzőség bejött, igaz, előfordult, hogy 12-13 órát dolgoztam. Volt idő, amikor reggel fél hattól este nyolcig, kilencig gyakorlatilag megállás nélkül mozgásban voltam. A változást korábbi párostársam, a masszőrkét dolgozott Klenyán Tamás telefonhívása hozta meg. Ő hozott össze Bárány Attilával, a Domino-Honvéd akkori pólósával, aki olyan erőnléti edzőt igyekezett találni, akinek sportmúltja van. Ez 2007 nyarán történt, én pedig elszegődtem a Honvédhoz. A csapat akkori edzője, Kovács István ugyanúgy elfogadott, mint az őt követő Vad Lajos. Jó fizikai alapokat igyekszem adni a pólósoknak, akiken meg is látszott a közösen végzett munka. A leglátványosabban talán a kapus Gergely Istvánon lehetett megfigyelni a fejlődést. Ő olyan mennyiségű taposásra volt képes az elvégzett állóképességi munka hatására, ami jelentkezett a teljesítményében is.
Akkor minden szépre és jóra fordult?
A sport iránti megszállottságomnak megfelelően természetesen Kemény Dénes hívásának sem tudtam ellenállni, hiszen ott a világ legjobb pólósaival foglalkozhattam, ami óriási kihívást jelentett számomra. Más kérdés, hogy ezek a vízilabdás vállalkozások anyagilag sokkal szerényebb bevételeket jelentettek, mint a személyi edzősködés.
Mégis, mindmáig előnyben részesítette a sportolókkal való foglalkozást. Immár évek óta az úszókkal foglalkozik elsődlegesen, de más sportágakban is vannak emberei, akiket rendszeresen edz. Versenyzői közül az olimpiákon többen kiemelkedő sikerrel szerepeltek.
Három olimpiai arany-, négy ezüst- és három bronzérem megszületésében van valamilyen szintű részesedésem, mint közreműködőnek, plusz a karate thaiföldi Világjátékainak egyetlen magyar aranyérmese, S. Kovács Ádám felkészítését is érdemben segítettem. Az olimpikonok közül persze a legsikeresebb Milák Kristóf, aki Tokióban és Párizsban összesen két-két arany-, illetve ezüstérmet szerzett. Persze ehhez a tevékenységhez is kellenek bizonyos előtanulmányok. Jómagam elvégeztem a kajak-kenu szakedzőit, vagy egy főiskolai végzettségem és van egy nem befejezett testnevelő tanári tanulmányi időszak is mögöttem. Folyamatosan nyitott vagyok az új impulzusokra, az élet legkülönfélébb területein. Éppen mostanában tévedtem be egy barátom pénzügyi tematikájú előadására a Károli Gáspár Egyetemen, és az ott hallottak hatására valószínűleg mindenféle iskolai kötelezettség nélkül, de ilyen előadásokra is fogok járni.
Arról még nem esett szó, miként került a fókuszba az erőfejlesztés?
Kétezerben szereztem diplomát egy nemzetközi intézményben, amely végzettséghez nyolc, kapcsolódó tematikus képzésben is részt vettem, így elég sokoldalúvá váltam. A sportmúlt, a szakmai végzettség és a személyi edzőségben szerzett tapasztalatok alapján indultam el ezen a vonalon, s kerültem a Honvéd után Kemény Déneshez, ahol 2012 végéig foglalkoztattak. Mellette többek között együtt dolgoztam Kammerer Zolival, Imre Gézával, a Mike Róbert, Vasbányai Henrik kenu kettőssel, szinkronúszókkal és másokkal is.
Ha bármely sportágba „belecsöppen”, hogyan kezdi el a munkát?
Előzetesen érdemi beszélgetést folytatok az aktuális edzővel, akitől arra kérek választ: mire lesz szükségük azoknak a fiúknak-lányoknak, akikkel együtt fogok működni? Én nem testépítőt vagy fitneszmodellt akarok képezni, hanem az a célom, hogy hozzájáruljak az egyes sportágak képviselőinek eredményes versenyzéséhez. A gyors erő, a maximális erő, az erőállóképeség fejlesztése más-más munkát feltételez. Maguk az eszközök ugyanazok, mindenkinek ugyanúgy kell leguggolni, ugyanúgy kell kezelni a kézi súlyzót. A mozgásforma ugyanaz, hogy miként hajtják végre a gyakorlatokat, az adja a különbséget. Legutóbb például Késely Ajna edzője, Kovács Ottó kérte, Ajnának másféle terhelésre lenne szüksége, ennek megfelelően változtatok az erőnléti gyakorlatokon. Az én fejemben nem egy nagy ördöngösség az, amit csinálok. Annyit mindenesetre meg kell tennem, hogy az adott sportágat alaposan tanulmányoznom kell.
Ha már többes számban beszél, hány sportág képviselőivel jött össze eddigi erőfejlesztő munkássága során?
Összeszámoltam: tizenkettővel kerültem valamilyen kapcsolatba: karate, atlétika, kézilabda, vívás, kajak-kenu, úszás, vízilabda, szinkronúszás, motorsport, evezés, labdarúgás és ökölvívás. A legjobb hangulattal az úszóknál találkoztam, ahol 2020 augusztusa óta dolgozom. Előzőleg a Mike-Vasbányai duóval is nagyon sikeresek voltunk, de velük nem voltam napról napra együtt. Az úszóknál más a helyzet. Az idei évben például a 32. héten volt az olimpia, előzőleg nagyságrendileg minden második héten itthoni vagy külföldi edzőtáborozáson vehettem részt, illetve a versenyeket jártuk, így velük egészen más emberi kapcsolatok jöhettek lére. Elmondhatom, én mindenkivel jóban vagyok.
Ezt úgy kell megoldania, hogy nem lehet egyenlősdit játszani.
Abszolút. Most például Telegdy Ádám kapott egészen más jellegű terhelést, megint mást Verrasztó Dávid, megint mást Milák Kristóf. Ehhez ismernem kell az egyes sportolók alaphelyzetét és esetleges speciális kéréseit, amihez megpróbálom hozzáigazítania következő időszak terheléseit.
Milák Kristóf személye megkerülhetetlen, különösen azok után, hogy a legkülönfélébb legendák keringtek vele kapcsolatosan?
Mi rengeteget edzettünk a Honvédban, még akkor is, amikor a világ nem tudta, hol van. Megvallom, én ezt a „hol a Milák?” kérdést egy kicsit felfújtnak éreztem akkor is, hiszen neki napra és órára előre meg kellett adnia a tervezett hollétét. Valami oka lehetett ennek az „elvonulásnak”, de én a részletekről nem tudtam és nem is kérdezgettem Kristófot erről az egészről. Vele úszásról csak abban a vonatkozásban beszélek, hogy mi a legközelebbi versenye és az arra történő eredményes felkészülése érdekében milyen erőnléti munkára lehet szüksége. Akár hiszi, akár nem, én például a mai napig nem tudom, hol és kivel fogja folytatni az úszóedzéseket. Nekem azt mondta: nyugi, ősszel megmondom, ki lesz az új edzőm. Rájöttem, ha véletlenül elkezdek az úszásról beszélni, akkor ő kikapcsol, én pedig elhallgatok. Így úszásról gyakorlatilag nem is beszélünk.
Miről lehet Milák Kristóffal egyáltalán szót váltani?
Nevetni fog, például az autókról. Ha ezek szóbajönnek, nincs időhatár, rengeteget tud a legkülönfélébb márkákról, félelmetes a lexikális tudása. A divat is kedvenc témái közé tartozik, szeret elegánsan öltözködni, miként az órák is nagyon érdeklik. A csajokról, vagy a barátnőjéről viszont ritkán esik szó. Ami neki kényes téma, azt lehetőleg elkerüljük.
Immár ötödik esztendeje tartozik a Magyar Úszó Szövetség kötelékébe. Mit lehet erről a kiemelt kapcsolatról elmondani?
Nyugodtan kijelenthetem: senkivel nincs extra gondom. Alapvetően befolyásolja a hangulatot, hogy az elnök úrral, Wladár Sándorral együtt katonáskodtunk. Így ezek a közösen megélt élmények komoly befolyásoló tényezők közöttünk. Sajnos, csak 28 napig voltunk együtt a sportszázadban, mert valamiért idő előtt hazazavartak minket, de ez a négy hét – az idő rövidsége ellenére is – életem egyik legérdekesebb, élményekben gazdag időszaka volt. Így is van mire emlékeznünk, ha a nagy rohanásban olykor-olykor csak adódik egy kis időnk az anekdotázásra. Sanyi mindig letol engem, hogy ne elnök urazzam őt, amire én azzal válaszolok, hogy láthatja: a régi barátság ellenére is megadom neki a hivatalból kijáró, elismerő megszólítást. Egyébként pedig kérhetek bármit a munkámhoz, mindent megadnak.
Van esetleg még meg nem valósult elképzelése?
Megalkotásra vár egy eszköz, amelyet szeretnék „forgalomba állítani”, de ez nem az úszószövetségen múlik, mert nehezen beszerezhető alkatrészekre lesz szükség hozzá. Egy másik sportágból, az evezősöktől vettem az ötletet. Ez egy ferde pad, amelyen lehet majd fel és le csúszkálni, tehát olyasféle, mint egy evezőpad. Ezt én találtam ki, egy egyedi darab lesz, ha sikerül a kellékeket egyenként legyártatni. Célom, hogy minél egyszerűbb és könnyen szállítható is legyen, hogy bárhová magunkkal tudjuk vinni. Az eszköz rögzítő része egy két-két és félméteres cső. A gondolat legalább másfél éve bennem van, és ha megvalósul, a vízben szükséges karmunka fejlesztését szolgálhatja. Ennek a szernek a megvalósítása egyelőre bizonytalan, egyébként tényleg minden, ami kell, a rendelkezésünkre áll.
Milák Kristóf mellett van-e más olyan úszó is, akivel speciális munkát kell végeznie?
Most éppen Telegdy Ádám keresett meg azzal a kéréssel, hogy más jellegű erősítést szeretne végezni. Mellette megemlítem azt, aki tiszteletet ébreszt bennem és elnök urunkban is: Verrasztó Dávid. Ő egészen speciális és nagyon komoly munkát végez, nem ismerem a céljait, talán még szeretne egyszer komolyan visszatérni. Edzéseken képes olyan részidőket úszni, amit nem értünk, miért nem tudja azokat versenyen megismételni. Harminchat éves, nem pénzért csinálja, alighanem szeretne még bizonyítani. Semmi sem kizárt, hiszen az olimpián volt negyven fölötti úszó is. Nem elsődleges a kor, inkább az, hogy az illető mennyinek érzi magát. Jó példa erre az 58 éves Mike Tyson, aki ugyan nem a profi vb-címért lép majd szorítóba, de az egészségi állapota megengedi, hogy ismét bokszkesztyűt húzhasson.
Ön nyakig benne van a magyar úszósportban. Hogyan látja a sportág jelenét-jövőjét?
Optimista vagyok, elsősorban a világon egyedülálló Úszó Nemzet Program miatt. Azért, hogy ilyen széles bázissal dolgozhatunk, ebből statisztikai alapon ki kell majd kerüljenek az újabb tehetségek, későbbi világklasszisok is. Ami legalább annyira fontos, a sok gyerek nem csak megtanul úszni, hanem rászokik a rendszeres sportolásra is. Rengeteget jelent a kezdők és szüleik számára, hogy elnök úrnak sikerült megnyernie a legsikeresebb magyar úszókat – Darnyi Tamást és Egerszegi Krisztinát – arra, hogy őket is megismerhessék. Hogy láthassák élőben is azokat a kiválóságokat, akik annyi olimpiai aranyérmet nyertek egy személyben, mint számos, más sportág története során összesen nem tudott kiharcolni.
Említette, hogy eddig tizenkét sportággal volt valamilyen szintű munkakapcsolata. Van még olyan terület, amellyel szeretne foglalkozni, amelyet szeretne kicsit belülről is megismerni?
A birkózásra, a legjobb birkózókra kimondottan kíváncsi lennék! Tudni, hogy ők milyen munkát végeznek, érdekelnének az edzéseik, hogy láthatnám: ott vajon milyen munka folyik. Rengeteg olyan, „szabad testsúlyos” gyakorlatot nézhetnék meg, amelyek bővíthetnék a szakmai látókörömet. Korábban egy rövid ideig voltam Berzicza Tamás személyi edzője – az is egy érdekes időszak volt, de mivel nem voltam a felkészítő edzője, így mélységben nem ismerhettem meg őt sem emberileg, sem szakmailag. Az biztos, hogy nagyon tehetséges volt, azt pedig nem tudom, miért nem vitte még többre (Berzicza két-két ezüstérmet szerzett kötöttfogásban, a világ-, illetve Európa-bajnokságokon, a 74 kilósok között)…
Rengeteg sportolóval került munkája során emberközelbe. Vannak-e olyanok, akikkel tartós, jó barátságban maradt?
Az idő, a más területeken történő munkavégzés ritkítja a találkozásokat. Elmondhatom, hogy a vízilabdázó Kiss Gergellyel és Gergely Pistával, a vívó Imre Gézával és a karatézó S. Kovács Ádámmal egyaránt jóban vagyok, de ugyanezt mondhatom el Madaras Norbertről vagy éppen Storcz Botondról is, akivel együtt készültünk egy kiváló edzőnél, Fábián Öcsi bácsinál.
Ha már említette, mondjon néhány szót Öcsi bácsiról is!
Állítom, neki volt a legjobb szeme a világon! Soha nem felejtem el, amikor a kajakos lányok a teljes szétesés határára jutottak, felesége, Kati néni telefonált neki, hogy „Öcsi, gyere”! Ő pedig jött, és rendet teremtett. Két-három edzésre egyedül elvitte a lányokat, kijavította a technikai hibáikat, elmondta nekik, amit fontosnak tartott, ők pedig ugyanúgy „robogtak” tovább, mint korábban.
Annak idején Ön több hajóegységben is versenyzett. Melyik hajó volt a kedvence, és volt-e olyasvalaki, akivel kimondottan szívesen lapátolt együtt?
Egyes kenuban edzettem és versenyeztem legszívesebben. Kettesben is szívesen készültem: előbb Ipacs Endrével is jó volt közöttünk az összhang, majd Kozmann Gyurival még jobban ment alattunk a hajó. Sziklenka László mesteredző állította, hogy amikor én térdeltem előre, onnan kezdve úgy siklott velünk a kenu, mint még senki más alatt. Sajnos, én 2002-ben, az egyik válogatón vállsérülést szenvedtem, másfél évre kiestem, így a mi párosunk felbomlott. 2003 év végén kezdhettem el ismét edzésre járni.
A többi már ismert, ugorjunk vissza a mába: hogyan látja a közeljövőt?
Az úszókkal nagyon szívesen dolgozom továbbra is, ez a legfontosabb. Ami pedig mindenkit különösen érdekel, az a Kristóffal való kapcsolatom. Eddig mindig megtaláltam vele a célravezető hangvételt. Ha továbbra is igényel, szívesen foglalkozom vele.
Jocha Károly
A Zala György: „Kristóffal rengeteget edzettünk” bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.
