Paralimpia 2016 – Biacsi Ilona ezüstérmes, testvére ötödik 1500 méteren

Biacsi Ilona nagyszerűen versenyezve ezüstérmet szerzett a T20-as kategória 1500 méteres síkfutó számában a riói paralimpia pénteki napján. Ikertestvére, Bernadett az ötödik helyen végzett.

A tanulásban akadályozott, 30 éves szegedi testvérpárnak ez a fő száma, négy éve Londonban Ilona bronzérmes volt, Bernadett pedig negyedik lett.
A Nemzeti Stadionban rendezett döntőben a japán Makita Szajaka kezdett a legjobban, két kör után azonban jelentősen visszaesett, és ezután egy ötfős élboly vezette a mezőnyt, benne mindkét magyarral. Az utolsó kört az ukrán Ljudmilla Danilina kezdte meg az első helyen, őt a lengyel Barbara Niewiedzial és Biacsi Ilona követte, Biacsi Bernadett ekkor már leszakadt. Az ukrán aztán a végére elfáradt, a lengyel és az óriásit futó Biacsi Ilona is megelőzte, így a végén lengyel, magyar, ukrán befutót láthatott az aréna néhány ezer fős közönsége.
“Nagyon sajnálom, hogy így jött össze. Úgy váltunk szét a verseny előtt, hogy átadom a dobogós helyezést, csak legyen mögöttem – mondta az MTI-nek könnyeivel küszködve a testvéréről, Bernadettről Biacsi Ilona. – De ez az érem mindkettőnké, ha ő nem lenne, én sem lennék itt. Együtt készültünk, együtt csináltuk végig az elmúlt négy évet, volt olyan holtpontom, amin ő segített keresztül, bíztatott. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen testvérem van, és nagyon sajnálom, hogy most sír, mert ő is érmet szeretett volna. Megszakad a szívem.”
A rendkívül elkeseredett Biacsi Bernadett azt mondta: nem feküdt neki ez a stílus, hol gyorsabb, hol lassabb volt az iram, s a második kör végén a combja is begörcsölt, ezért nem tudott robbantani, amikor kellett volna.
Biacsi Ilona a magyar küldöttség 15. érmét nyerte Rióban, nyolc bronz mellett ez a hetedik ezüst.
Délelőtt még a vívócsarnokban és az uszodában voltak érdekeltek a magyarok.
A kerekesszékes vívóknál a Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva összeállítású tőr csapat első csoportmeccsén magabiztosan, 45-23-ra verte a fehéroroszokat, ezzel nagy lépést tett a legjobb négy közé jutás felé. A folytatásban a favorit kínaiak következtek, akiktől ugyan 45-34-re kikaptak a magyarok, de így is továbbjutottak, s az elődöntőben – akárcsak csütörtökön, a párbajtőr versenyben – a hongkongiakkal vívnak majd.
Az uszodában Tóth Tamás és Konkoly Zsófia (mindkettő S9) ezúttal 100 méter háton szerepel. Előbbi 1:05.47 percet ért el az előfutamban, és összesítésben a negyedik legjobb idővel került be az esti döntőbe. Konkolynak, aki csütörtökön meglepetésre bronzérmet szerzett 100 méter pillangón, ezúttal nem sikerült a fináléba jutás: 1:17.26 perccel tizedik lett összesítésben.
A hetedik paralimpiáján versenyző Vereczkei Zsolt (S5) 50 méter háton a negyedik helyen került be a fináléba (40.23 mp). Vereczkei eddig minden paralimpiáján szerzett érmet, köztük három aranyat.
Eredmény:
atlétika:
női 1500 m (T20), paralimpiai bajnok:
————————————-
Barbara Niewiedzial (Lengyelország) 4:24.37 p
2. BIACSI ILONA 4:27.88
3. Ljudmilla Danilina (Ukrajna) 4:28.78
…5. BIACSI BERNADETT 4:43.10

Rio de Janeiro, 2016. szeptember 16. Az ezüstérmes Biacsi Ilona a riói paralimpia 1500 méteres futás versenyszám T20 kategória döntõje eredményhirdetésén az Olimpiai Stadionban 2016. szeptember 16-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Rio de Janeiro, 2016. szeptember 16.
Az ezüstérmes Biacsi Ilona a riói paralimpia 1500 méteres futás versenyszám T20 kategória döntõje eredményhirdetésén az Olimpiai Stadionban 2016. szeptember 16-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .