Rio 2016 – Hosszú Katinka világcsúccsal aranyérmes 400 méter vegyesen!

Hosszú Katinka 4:26.36 perces, hatalmas világcsúccsal nyert aranyérmet 400 méter vegyesen a riói olimpia úszóversenyeinek szombati nyitónapján.

Rio de Janeiro, 2016. augusztus 7. Hosszú Katinka örül, miután világcsúccsal gyõzött a 2016-os riói nyári olimpia 400 méteres vegyesúszás versenyszámának döntõjében a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 6-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Hosszú pályafutása első ötkarikás érmét szerezte, míg a magyar csapatnak – Szász Emese párbajtőröző után – ez volt a második aranya az első napon Rióban. Ez Magyarország 170. olimpiai bajnoki címe.
A Vasas ötszörös világbajnok versenyzője az előfutamban még csak 15 századra megközelítette a címvédő kínai – Rióban már délelőtt “elvérzett” – Je Si-ven 2012-es londoni játékokon elért 4:28.43 perces rekordját, a fináléban azonban már sikerült neki a történelmi időeredmény.
Hosszú kiválóan rajtolt, pillangón már az első hossz végén magabiztos előnnyel vezetett. Háton a várakozásoknak megfelelően könnyedén végérvényesen ellépett a mezőnytől, azaz innentől kezdve gyakorlatilag csakis az órával, a fennálló világcsúccsal versenyzett. Mellen az egész uszoda a levegővétel ütemére bíztatta, a gyorsra közel öt és fél másodperccel a világcsúcs részidőn belül fordult.
A kínai korábbi rekordjának sarkalatos pontja éppen az utolsó úszásnem volt, hiszen a londoni játékokon az utolsó 50 méteren jobb időt úszott, mint a férfi győztes amerikai Ryan Lochte. Hosszút korábban rendre ezen a szakaszon “győzte le” az a bizonyos televízióban, illetve a helyszíni kivetítőn látható vonal, amely a világcsúcsot jelzi. Ezúttal nem így történt: a 27 éves magyar csillag – a tavalyi kazanyi vb-n megfogalmazott álmát valóra váltva – több mint két másodperccel múlta felül a szám eddigi legjobb eredményét.
“Szerintem még nem fogtam fel, hihetetlen” – nyilatkozta Hosszú az M4 Sportnak. “Tényleg azt tudtam csinálni, amit edzésen. Olyan érzésem volt, mintha edzésen lennék, hiszen mióta kijöttünk Rióba, minden nap a négyes pályán úsztam. Kiráz a hideg, még nem hiszem el.”
Hozzátette, férje és edzője, Shane Tusup a győzelem után azt mondta neki, pontosan úgy diadalmaskodott, ahogy megálmodta.
“Ennél tökéletesebb nem is lehetne, ez életem egyik legszebb napja” – hangsúlyozta Hosszú Katinka arra utalva, hogy egyszerre lett olimpiai bajnok és adta át a múltnak a korábbi világrekordot.
Hosszú ezzel mind az öt vegyesúszó világcsúcs birtokosává lépett elő, hiszen a 200 méter mellett a 25 méteres medencében is az övé minden idők legjobb eredménye 100, 200 és 400 méteren egyaránt.
Hosszú – aki a magyar úszósport 26. olimpiai bajnoki címét szerezte meg – vasárnap 100 méter háton, majd másnap 200 méter vegyesen, ezt követően pedig 200 méter pillangón, illetve 200 méter háton ugrik vízbe egyéniben, emellett tagja 4×200 méteres női gyorsváltónak is. A legjobb esélye egyértelműen 200 méter vegyesen van arra, hogy második aranyát is megszerezze, hiszen a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként készülhet.

Eredmények:
női 400 méter vegyes, olimpiai bajnok:
————————————–
HOSSZÚ KATINKA 4:26.36 perc – új világcsúcs
2. Maya Dirado (Egyesült Államok) 4:31.15
3. Mirea Belmonte Garcia (Spanyolország) 4:32.39

 

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .