REKORD NEVEZŐSZÁM A 40. LIDL BALATON-ÁTÚSZÁSON

Soha annyian nem neveztek még a Balaton-átúszásra, mint ezen a nyáron.
Az esemény 3 távjára összesen 12 000-en regisztráltak. A Balaton átúszásának lehetősége az egész országot és a nemzetközi úszóközösséget is megmozgatta, 1073 településről és 43 országból érkeztek úszók az idén 40. alkalommal megrendezett ikonikus eseményre.
A legidősebb induló mindkét nem esetén 85 éves, és gyerekek is szép számmal viselik mától a teljesítőknek járó „Megúsztam!” feliratú pólót.

Nyíltvízi úszóválogatott

A 40. Lidl Balaton-átúszás nyitányaként reggel 7 órakor a teljes felnőtt és junior nyíltvízi úszóválogatott csobbant először vízbe. A 11 fős válogatott edzőtáborból érkezett az eseményre, és egy nagy közös edzésként 1 óra körüli idővel értek át Révfülöpről Balatonboglárra. A leggyorsabb úszó Barabás Imre lett 1:02:46-os időeredménnyel, a nőknél Vas Luca ünnepelhetett 1:06:19-es időeredménnyel.

Létszám

A válogatottat az amatőr mezőny követte a vízben. 7 órától egészen 11 óráig 9835 átúszó vágott neki az 5200 méteres, klasszikus távnak. A SUP táv 458 résztvevője az úszófolyosó szomszédságában evezett át Révfülöpről Balatonboglára. A nemrég bevezetett féltávon pedig kiemelkedő állóképesség nélkül is át lehet élni az esemény hangulatát, a 2600 méteres távnak 985 úszó vágott ma neki.

 

Jótékonyság

A Lidl Balaton-átúszás nemcsak a nevezőszámban, hanem a jótékonyságban is rekordot döntött. Az öt kiemelt jótékonysági célra összesen 5,5 millió forintnyi adomány gyűlt össze az előnevezési időszakban.

Ismert arcok

Az úszók között sok ismerős arcot is felfedezhettek a balatonboglári Platán Strandon összegyűlt résztvevők, hozzátartozók és barátok. A klasszikus távon állt rajthoz Kamarás Iván színész, Gelencsér Tímea szépségkirálynő, Bátyai Éva, az Újszínház színésznője, Kende Anna akadémikus, Mérő László matematikus, Bazsinka József tubaművész.

Gurbán Béla a legismertebb átúszó a 40. Balaton-átúszását teljesítette a mai napon.

Nászutasok a Balaton-átúszáson

Gaál Szabolcs és Márta Katalin egy hete között házasságot Budapesten. Az ifjú házasok rendhagyó módon egy kihívás mellett döntöttek nászútként, a Lidl Balaton-átúszás klasszikus, 5,2 km-es távját teljesítették mindketten. Szabolcs már a sokadik átúszását teljesítette, felesége az elsőt, így Szabolcs minden 500 méter után megvárta párját, ott váltottak csókot, majd továbbúsztak. 3,5 kilométer után az elsőbálozó Márta holtponthoz érkezett az úszásban, így onnan férje támogatásával úszott, majd az első közös sikerükként együtt értek célba 2 óra 51 perc alatt.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .