24 helyet lépett előre Herczig

Egy két perces időbüntetés miatt csak a 33. helyről rajtolhatott szombaton a MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Rali Európa-bajnokság ciprusi futamán, de nagyszerű autózással a nap végére feljött a 9. helyre.

autósport

A Wolkswagen Polo GTI R5-tel versenyző párosra vasárnap még 105 kilométernyi gyorsasági szakasz vár.

Ha nem kaptak volna időbüntetést, akkor a 4. helyen állna a magyar páros, mindössze 3 másodperce a dobogós helytől.

Részletek

A Hungaroringen kezdődik a szezon Nagy Dániel számára

Április 27-28-án megkezdődik a TCR Európa-kupa 2019-es évada. A 2018-ban összetettben ötödik helyezést elérő, Assenben futamgyőzelmet szerző, a WTCR magyarországi fordulóján szabadkártyásként második helyezett Nagy Dániel idén is a M1RA-val folytatja a versenyzést.

Hétvégén benépesül a Hungaroring, a túraautó-világkupa második fordulóján várhatóan ezúttal is tízezrek szurkolnak majd a magyar versenyzőknek, nemcsak a WTCR, hanem a TCR Európa-kupa futamain is. A sorozat ugyanis Magyarországon kezdődik, itt mutatkozik be először a 31 autóból álló mezőny, melynek Nagy Dániel, a M1RA versenyzője is a tagja.

“Fantasztikus mezőny jött össze erre az évre, a nevezési listán található nevek bizonyítják, hogy egy erős sorozatról van szó, ahol WTCR-ből érkező és újonc versenyzők mellett a bajnokság tavalyi szezonjából ismert pilóták küzdenek meg a bajnoki címért. Nem lesz könnyű dolgunk, de a M1RA-val együtt mindent megteszünk azért, hogy emlékezetes perceket szerezzek a szurkolóinknak. Reméljük, hogy már a szezonnyitó hungaroringi hétvégén dobogós eredménnyel köszönhetjük meg támogatásukat” – mondta Nagy Dániel.

A M1RA versenyzője idén régi-új mérnökével, Szűcs Gergővel dolgozik együtt, akivel WTCC-s éveikből ismerik egymást.

Nagy Dániel nemcsak a pályán, hanem a közutakon is marad a Hyundainál, idén azonban új partner biztosítja számára a megbízható minőséget a versenyek között is. A versenyző elmondta, izgalmas akcióval készülnek, melynek részleteit később hozzák nyilvánosságra.

“Köszönöm a bizalmat a Prémium Autóház Hyundai Hatvannak, és azt is, hogy a versenyeken megszokott kiszámíthatóságot a közutakon is biztosítják számomra az előttünk álló szezonban. Hamar megtaláltuk a közös hangot és a célt is: minél szélesebb körrel megismertetni mindazt, amit a Hyundai N szériája jelent. Együttműködésünk a Hyundai Hatvannal több egyszerű támogatásnál, ezt bizonyítja egyedülálló és izgalmas, bárki számára elérhető országos programunk, aminek részleteivel hamarosan jelentkezünk, érdemes figyelni a közösségi oldalainkat és a sajtót is. Addig is egy Hyundai Tucson lesz a társam a mindennapokban.”

A Prémium Autóház Hyundai Hatvan tulajdonosa, Képe Tibor számára nem volt kérdés, hogy segítik Nagy Dánielt. “Főleg azóta figyeljük Dani pályafutását, amióta Hyundaijal versenyez. Szívünkhez közel áll az autósport, ezért egyértelmű volt, hogy amivel csak tudunk, segítjük egy fiatal, bajnokesélyes autóversenyző karrierjét. Nagyon várjuk a közös munkát, ahogyan Dani is említette, együtt egy igazán exkluzív lehetőséggel készülünk mindazok számára, akiket érdekel az autóversenyzés és kíváncsiak a Hyundai N szériájára.”

A TCR Európa-kupa 2019-es versenynaptára:

április 27-28.: Hungaroring, Magyarország

május 24-26.: Hockenheim, Németország

június 8-9.: Spa-Francorchamps, Belgium

július 13-14.: Red Bull Ring, Ausztria

augusztus 3-4.: Oschersleben, Németország

szeptember 21-22.: Barcelona, Spanyolország

október 12-13.: Monza, Olaszország

Részletek

Egyedül nőként a férfiak között – pályán is megkezdődik a szezon Vogel Adrienn számára

Április utolsó hétvégéjén a Hungaroringen kezdi meg a szezont gyorsaságiban is Vogel Adrienn. A Roger Racing Team versenyzője számára raliban már elstartolt az évad március végén az Eger Rallye-n bemutatkozó Kia Platinum Rally Cupban, most pedig – a WTCR betétfutamaként – pályán is beveti a Kia Picantót a versenyzőnő.

A Kia Platinum Cup hatfordulós bajnokságában idén is a Roger Racing Team színeiben, de megújult dizájnba öltöztetett Kia Picantóval kezdi meg a versenyzést Vogel Adrienn, a márkakupa mezőnyében egyedüli nőként. A 2018-ban összetett hetedik helyig jutó magyar versenyző idén top3-ban szeretne végezni.

“Pörgős bajnokságra számítok, hétvégenként két versenyen lesz lehetőségünk pontokat gyűjteni. Ahogy az előző években is megtapasztaltam, nem ritkák a kontaktok, annak ellenére, hogy kicsi autókkal megyünk, sokszor kifejezetten kemény szituációkba keveredünk az ellenfelekkel. Egyre több a tapasztalatom, de a mezőny idén sem lesz gyenge, keményen meg kell majd küzdeni minden pozícióért. Idén új csapattársam lesz, Bernula István személyében” – foglalta össze tapasztalatait Vogel Adrienn.

A Roger Racing Team versenyzője természetesen a szezonnyitó hungaroringi fordulóját várja legjobban. “A hazai versenyeknek mindig különleges a hangulata, főleg így, hogy a WTCR betétfutamaként indulhatunk. A magyar szurkolók világszínvonalú hangulatot teremtenek a Hungaroringen, nagyon remélem, hogy egy dobogós helyezéssel sikerül meghálálnom a támogatásukat, ahogyan tavaly is, amikor egy futamgyőzelmet és egy harmadik helyet szereztem. Idén új, fekete-arany-vörös színű lesz a versenyautóm és a sisakom is. Bízom benne, hogy az új dizájn új eredményeket és egy kis szerencsét is hoz majd” – árulta el terveit Vogel Adrienn.

A Kia Platinum Cup idei versenynaptára:

április 27-28.: Hungaroring, Magyarország

május 18-19.: Red Bull Ring, Ausztria

június 8-9.: Tor Poznan, Lengyelország

július 6-7.: Szlovákiaring,

augusztus 31. – szeptember 1.: Most, Csehország

október 10-12.: Monza, Olaszország

Részletek

Új sorozat

Új rali-márkakupa sorozat indul 2019-ben Magyarországon. A Kia Rally Cupban egyforma autókkal versenyezhetnek az indulók, hogy ne a technikán, hanem a versenyzők és a navigátorok valódi tudásán múljon, ki a jobb. A sorozat az Eger Rallye-val rajtol el, március 29-e és 31-e között.

 

„Amikor megálmodtam ezt a sorozatot, az volt a legfőbb célom, hogy elérhető árú belépő kategóriát hozzunk létre azok számára, akik szeretnék kipróbálni magukat a raliban. Emellett az is motivált, hogy legyen egy sorozatunk, amiben valóban össze tudja mérni az ember a tudását a másik pároséval, hiszen a körülmények – vagyis az autók – teljesen egyformák” – nyilatkozta a Yellow Flag Mediának Jobbágy Ákos, a sorozat jogtulajdonosa.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség rali szakágának vezetője, Berényi Ákos is üdvözölte a kezdeményezést.

„Nagyon örülök, hogy létrejön egy olyan sorozat rali2-ben is, amilyen eddig ebben a kategóriában nem volt. Fontos, hogy legyen egy egységes kupasorozat, az pedig külön öröm, hogy női versenyzőket is láthatunk majd, akik üde színfoltjai a magyar ralinak. Bízunk benne, hogy mindezzel még több nézőt szerzünk a magyar ralinak.” – mondta a sportvezető.

Részletek

Hét Eb-futamon áll rajthoz Herczig Norbert

2019-ben a lehetséges 8-ból 7 futamon áll rajthoz a Rally Európa-bajnokságon (ERC) a MOL Racing Team pilótapárosa Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A korábbi négyszeres abszolút magyar bajnok elmondta, hogy a költségvetésük nem teszi lehetővé, hogy más sorozatban is induljanak, viszont majdnem teljes Eb-szezont futnak.

 

„Már a nyitófutamon, március közepén az Azori-szigeteken rajthoz állunk. 8-ból 7 futamon ott leszünk, egyedül az olasz állomást hagyjuk ki, és ami számomra nagyon nagy öröm, hogy bekerült a programba egy magyar verseny, a Nyíregyháza Rally is, ott fogjuk befejezni az évet novemberben.”  – mondta Herczig Norbert.

Az előző évben az Európa-bajnokságon 6. helyen végzett páros 2019-re márkát váltott és idén egy Volkswagen Polo GTI R5-el versenyez.

„Büszke vagyok rá, hogy egy vadonatúj fejlesztésű autóval indulhatunk és hogy a rallysportan hatalmas hagyományokkal és sikerekkel rendelkező Volkswagen márka bizalmat szavazott nekem.” – fejezte be a MOL Racing Team pilótája. 

 

Részletek

Világbajnok fitneszmodellel készül a szezon folytatására Nagy Norbert

A Zengő Motorsport túraautó-világkupában versenyző fiatal pilótája nem töltötte tétlenül a hosszú nyári szünetet. Nagy Norbert kemény edzésbe kezdett a WTCR két és fél hónapos vakációja alatt, méghozzá a világbajnok fitneszmodell és személyi edző Zsigmond Regina segítségével.

“Norbi egyáltalán nem számít kezdőnek, hiszen aktív autóversenyző, korábban pedig intenzíven sportolt, ezért haladó programot raktam össze neki, ami heti három súlyzós edzést tartalmaz. Fontos, hogy még az eddigieknél is jobban bírja a terhelést az autóban a szezon hátra lévő párás, esetenként forró ázsiai helyszínein. Ezen dolgozunk most együtt” – árulta el a közös munka legfontosabb szempontjait Zsigmond Regina.

Zsigmond Regina 2015-ben, a WBPF világbajnoki címét szerezte meg 160 cm alatti kategóriában.

“Az állóképességet folyamatosan szinten kell tartani, mert ha az autóban egy pillanatra is azon jár az agyam, hogy fáradok, azzal értékes tizedeket veszíthetek. Ezért dolgozunk most azon, hogy még jobban bírjam a terhelést. A WTCR szezonjának első felét nagyon élveztem, főleg az európai helyszíneket záró szlovákiai hétvégét, amikor a fordított rajtrácsos futamon második lettem. A túraautózás nagy öregjeivel, Gabriele Tarquinivel és Yvan Mullerrel együtt dobogón állni fantasztikus érzés. Az ázsiai helyszíneken is jó lenne folytatni a jó szériát, az én fizikai felkészülésemen ez biztosan nem fog múlni” – foglalta össze a Zengő Motorsport versenyzője, Nagy Norbert.

A WTCR szeptember utolsó hétvégéjén a kínai Ningbóban folytatódik. Utána szintén kínai helyszínre, Wuhanba látogat a sorozat október 5-7-én. Október 27-28-án Japán és a legendás szuzukai pálya következik, majd Makaóban, november 15-18-án zárul a túraautó-világkupa 2018-as szezonja.

Nagy Norbert 18 világkupa pontjával 21. helyen áll összetettben.

Részletek

Bárdosi Sándor és Hajnal Tamás virtuális Forma-1-es autóba ült

Bárdosi Sándor és Hajnal Tamás együtt hangolódott a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíjra. Az olimpiai ezüstérmes birkózó és az 59-szeres válogatott futballista Véber Gábor autóversenyző és televíziós szakkommentátor társaságában szimulátorozott a budapesti Andrássy úton található TagHeuer Butikban, amelyet most nyitottak újra.

Bárdosi és Hajnal a nürburgringi pályán koptatták a képzeletbeli aszfaltot. „Vérbeli sportemberekről van szó, így mindkettőjüknél azonnal lehetett érezni a versenyszellemet. Jó volt látni, hogy mindketten a végső győzelemre hajtottak” – összegzett a szimulátorozás után Véber Gábor.

Hajnal Tamás elmondta, hogy a németországi légióskodás során szeretett bele a Forma-1-be. „Amíg versenyzett és Michael Schumacher rajongó voltam. Annak idején Dortmundban volt szerencsém Forma-1-es autóban is ülni. Érdekes világ. A Forma-1-es Magyar Nagydíj alkalmából jó volt beülni egy szimulátorba” – mondta Hajnal Tamás.

Bárdosi Sándor a Forma-1-es Magyar Nagydíjnál jobban már csak az idei birkózó-világbajnokságot várja jobban. „Persze, hogy nagyon várom azt, hogy a világ legjobb birkózói Budapesten lépjenek szőnyegre. Ez októberben lesz, de szerintem minden sportembert megérint minden hazai rendezésű nagy nemzetközi világverseny is. Ilyen a Forma-1-es Magyar Nagydíj is. Az év ezen időszakában jobban figyelem, hogy mi történik az F1-es pályákon” – jelentette ki Bárdosi Sándor.

 

Részletek

Karnyújtásnyira volt csak a dobogótól Kiss Norbert

Két negyedik helyet szerzett a szlovákiai hétvége első két futamán a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző.

Értékes pontokat szerzett a kamion-Európa-bajnokság negyedik hétvégéjén Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző a szombat délelőtti időmérőn az ötödik helyet szerezte meg a superpole-ban, majd mindkét versenyen hajszállal maradt csak le a dobogóról a Dunaszerdahely melletti Szlovákia Ringen.

A szombati első futamon a gumikkal szenvedett, egy helyet azonban így is tudott javítani.

“Arra számítottam, hogy gyors rajt lesz, hiszen egy MAN ment a pole-ból induló Adam Lackó mellett, de nem az lett, lassú tempót diktált a gördülőrajtnál a mezőnynek. A szabály szerint 55 és 70 km/h közötti sebességgel kell rajtolni, mi 55-tel mentünk. Reméltem, hogy lesz annyi helyem, hogy fel tudok majd gyorsítani és lesz turbónyomásom, de nem lett. Nagyjából a hatodik hely környékén voltam az első körben, onnan kellett visszaküzdeni magam. Az első egy-két kanyar nem volt jó, nagyon csúszkált az autó, de utána összeszedték magukat a gumik. Sikerült később még előzni párat, így negyedik lettem, viszont az első szektorban még mindig nagyon sokat veszítünk” – mondta a Tankpool24 csapat magyar versenyzője.

A fordított rajtrácsos második futamnak szintén ötödik helyről vághatott neki, eseményekből ezen a versenyen sem volt hiány.

“A rajtnál tudtam egyet előzni, de volt egy kis csetepaté – nem az én hibámból, mert teljesen nyitva hagyták előttem az ajtót, csak mentem, és oldalról rámhúzták a kormányt. Ezzel vesztettem egy helyet, mert Jochen Hahn rögtön megelőzött, így ugyanott voltam, ahonann indultam, az ötödik helyen. Jó volt a tempó, egyértelmű már, hogy nekem kopik a legkevésbé a gumim a mezőnyből, és a futam végére az én sebességem a legjobb. Élveztem, hogy tudtam támadni is, de nagyon nehéz előzési pozícióba kerülni, mert le vagyunk korlátozva. Mégis büszke vagyok rá, hogy Sasha Lenzet úgy tudtam megelőzni, hogy hozzá sem értem, és végül negyedik lettem.”

A nap végére Kiss biztatóbbnak látta a helyzetét, mint az első futam után. “Picit jobbnak éreztem magunkat, mint az első versenyen, de összességében nem vagyok elégedett. Az időmérős ötödik hely katasztrófa, nem is értem, hogy tavaly hogy tudtunk itt időmérőt nyerni, ráadásul nem is kicsi előnnyel. Alapvetően nagyon elégedetlen vagyok ezzel a két negyedik hellyel. Ugyanakkor a beállítást jónak érzem, az autó is jó az elvárásokhoz képest, de ennyire korlátoz minket, hogy nem tudjuk alkalmazni a 160-as sebességkorlátozást, mert nincs meg az ahhoz szükséges programunk, hogy mi is 2.7 mp-ig 160 km/h fölött mehessünk. Viszont már tartanak az egyeztetések arról, hogy eltörlik ezt a szabályt, úgyhogy a szezon második felében már nem is foglalkozunk ezzel.”

A kamion-Európa-bajnokság szlovákiai programja vasárnap 8.30-kor warm uppal, 10 órától időmérővel, majd 13.35-től a harmadik, 17.20-tól pedig a negyedik futammal megy tovább.

Részletek

Nehézkes vasárnap

Amilyen jól sikerült a szombat, olyan balszerencsés lett a vasárnap Kiss Norbert számára a Kamion Európa-bajnokság németországi hétvégéjén.

A Tankpool24 csapat magyar versenyzője kőkemény csatákba keveredett, technikai hibával is küzdött, ráadásul a szakszerűtlen mentés következtében is megsérült Mercedes kamionja.

A szombati harmadik és negyedik hely után ígéretesnek tűnt a vasárnapi kezdés a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnek: a vasárnapi időmérőn harmadik lett. Később aztán minden összeesküdött a szombathelyi pilóta ellen.

“Nem a mi napunk volt. Az időmérőig még jól ment, sikerült javítanom az előző napihoz képest és harmadik lettem, de a verseny már nem alakult jól. A rajt és az első kanyar még rendben volt ugyan, de a második kanyarban René Reinert be tudta dugni mellém az autója orrát, a harmadik kanyarhoz érve elfékezte magát és nekem jött. Csak a negyedik-ötödik helyre tudtam visszajönni, közben Adam Lacko hátulról ütközött nekem. Továbbmentünk, akkor már Steffi Halmot támadtam és meg is tudtam előzni, de defektet kapott rajtam, emiatt később mehettem a versenyirányításhoz, büntetést végül nem kaptam. Egy darabig a negyedik helyen autóztam, aztán a kormánymű hibája miatt fel kellett adnom a versenyt.”

Ekkor még nem ért véget Kiss Norbert drámája, kamionja mentése közben ugyanis a szakszerűtlen vontatás miatt a Mercedes előbb pattogni kezdett, majd leesett a vontatóról, ez pedig extra károkat okozott a járműben.

“Tönkrement a gumi, a kormánylengéscsillapító is. A csapat jól összerakta a kamiont, de  valami rejtett hibát nem vettünk észre, ezért nem volt benne elég erő az utolsó futamon. Ezen a versenyen a végéről indultam, a kilencedik helyre sikerült feljönni, voltak még előttem büntetések, így a hetedik helyen zártam. Szereztünk ugyan néhány pontot, de összességében katasztrofális nap volt. Nem volt szerencsénk, ez a legrosszabb napunk eddig az idei szezonban.”

Kiss Norbert három versenyhétvége után a harmadik helyen áll a bajnokságban 88 ponttal. Jochen Hahn 137 ponttal vezeti az összetettet, Adam Lacko a második 95 ponttal.

Két hét múlva, július 13-a és 15-e között a Budapesttől alig 150 km-re fekvő Slovakia Ringen, Dunaszerdahely mellett folytatódik a Kamion Európa-bajnokság.

Részletek

Újabb pontok

Újabb fontos pontokat szerzett a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző.

A Kamion Európa bajnokság harmadik hétvégéjén a Nürburgringen állt rajthoz Kiss Norbert, a Tankpool24 versenyzője. A szombathelyi pilóta a Hungaroringen megszerzett második és harmadik helyezések után rögtön egy dobogóval nyitott Németországban, értékes pontokat szerezve a kamionsport hazájában.

A rendhagyó menetrend szerint az első időmérő edzésre pénteken került sor, Kiss Norbert ezen a negyedik helyet szerezte meg, amit aztán dobogóra tudott váltani a szombati első futamon. 

“Az időmérőn sajnos csak negyedik lettem, de az első verseny aztán egész jól kijött. Láttam a lámpát, a külső íven meg tudtam előzni René Reinertet, aki aztán mögöttem bajba is keveredett, úgyhogy kis előnnyel, de meg tudtam tartani a harmadik helyet. Jó volt látni, hogy megvolt a tempónk. A fordított rajtrácsos versenyen így a hatodik helyről indultam. Nagyon kalandos volt az egész futam, főleg az első néhány kanyar. Feljöttem a negyedik helyre, sikerült a tavalyi csapattársamat megelőzni, utána utolértem Adam Lackót, de hiába volt nagyon lassú, nem volt lehetőség az előzésre, kilökni meg nem akartam. Egész versenyen nem találtam rajta fogást, így nem sikerült felállni a dobogóra, de sok pontot szereztem. Összességében jó volt, jól jöttem ki a mezőny közepi csatározásokból” – nyilatkozta Kiss Norbert a második futam után.

Részletek