Játékossors: Malajziába szerződött a Real Madrid és a PSG korábbi támadója – HIVATALOS

Jesé Rodriguez, a korábbi Real Madrid-játékos hivatalosan is a Johor Darul Ta’zim (JDT) csapatához igazolt, jelentette be ma a klub.  A Kuala Lumpur-i csapat a közösségi médiában tette közzé a hírt. “Jese Rodriguez a világ legnagyobb klubjaiban játszott a legmagasabb osztályokban. A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes most a JDT család tagja” – közölte a klub. Jesé…

Részletek

Brazil középpályást igazolt Oroszországból a Ferencváros – HIVATALOS

A Ferencváros a hétfői napon nyilvánosságra hozta a harmadik nyáron igazolt játékosát… (Photo by Maksim Konstantinov/SOPA Images/LightRocket via Getty Images) A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy a magyar bajnoki címvédő szerződtette az orosz élvonalbeli Krasznodar brazil támadó középpályását, Kady Borges-t. A 28 éves középpályás szülővárosában a Coritiba csapatában kezdte pályafutását, majd 2019-től az európai…

Részletek

Menesztették a világbajnok brazil kapitányt – HIVATALOS

A Hulkot is foglalkoztató brazil élvonalbeli csapat külön utakon folytatja az egykori világbajnok szövetségi kapitánytól… (Photo by Daniel Castelo Branco/Eurasia Sport Images/Getty Images) A brazil országos bajnokságban (Campeonato Brasileiro) szereplő Atlético Mineiro együttese megerősítette, hogy a felek közös megegyezéssel Luiz Felipe Scolari vezetőedzői szerződésének felbontása mellett döntöttek. A 75 éves tréner tavaly júniusban vette át…

Részletek

Egykori brazil utánpótlás-válogatott játékos szerződött az NB II-be – HIVATALOS

Fontos erősítést adott hírül a magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) a feljutásért küzdő Győr együttese…   Az ETO FC Győr hivatalos honlapja számolt be róla, hogy a rábaparti együttes fél+egy évre szóló megállapodást kötött az egykori brazil utánpótlás-válogatott középpályással, Gabriel Boschiliával. A 27 éves támadó középpályás hazájában a patinás Sao Paulo FC akadémiáján pallérozódott,…

Részletek

Argentin helyett brazil kapitányt nevezett ki Bolívia – HIVATALOS

Gustavo Costas menesztése után kijelölte új szövetségi kapitányát a dél-amerikai kontinens leggyengébb válogatottja… (Photo by Gabriel Machado/NurPhoto via Getty Images) A bolíviai labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy a továbbiakban a rutinos brazil szakember, Antonio Carlos Zago lesz a válogatott szövetségi kapitánya. Az 54 éves tréner számtalan brazil csapat mellett Európában és Japánban is dolgozott, de nem ismeretlen…

Részletek