és

A kétszeres evezős világbajnok Pető Tibor elnöki megbízatásáról volt lemondását követően a Magyar Evezős Szövetség Közgyűlése Cseh Ottót (52) nagy többséggel választotta meg a sportág első emberévé. Az új elnök, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. és a MASPED vezérigazgatója válaszolt a jochapress kérdéseire.

(fotó: jochapress)

– Milyen szálakkal kötődik a világszerte rendkívül népszerű sportághoz?

– Az elmúlt tíz évben elnökségi tagként már részt vettem a szövetség munkájában. Az adott helyzetben segíteni akartam és élvezve a klubok támogatását, szívesen vállaltam ezt az újabb és felelősségteljes feladatot.

– Köztudott, hogy az evezéssel való kapcsolata évtizedekre nyúlik vissza.

– Igen, így van. Már 1983-ban elkezdtem forgatni a lapátot a Győri Spartacusban. A korosztályos versenyek rendszeres részvevője lettem, élvezve nevelőedzőim, Lánczi István és Szűtsné Rechner Éva  támogatását. Korosztályos és felnőtt versenyeken több érmet is szereztem. Átmeneti szünetet követően 2010-től már a masters korosztályban folytattam, ahol „Lopez”, Molnár Zoltán segített tanácsaival. Azóta itthon és külföldön is próbára teszem magamat, miként az ergométeres versenyeken is elindulok. A masters versenyeket elsősorban azért szeretem, mert ezeknek egészen speciális hangulatuk van. Nagyon törekszem arra, hogy hetente 5-6 alkalommal a sport is helyet kapjon az életemben: az evezés mellett futásra és országúti kerékpározásra is sort kerítek.

– Nyilván rengeteg tennivalója lesz a szövetség élén. Bizonyára vannak olyan témák, amelyekkel kiemelten kíván foglalkozni?

– Három vonalat szeretnék különösen erősíteni. Ezek pedig: az utánpótlás nevelés feljavítása, az egyetemi evezés fejlesztése és az olimpiai kvóták megszerzése. Hiszek abban, hogy az alapokhoz kell visszatérni, ha azt akarjuk, hogy valóban komoly fejlődés következzen be. Az egyetemi sportot a közösség építésében rejlő lehetőségek miatt tartom különösen fontosnak. Itt nem csak a minőségi fejlődésre gondolok, hanem a tízülésesek elterjesztésére és a tengeri versenyek iránti figyelemfelkeltésre is. Fontosnak tartom, hogy már három egyetemen (Győr, Szeged, Óbudai Egyetem) működik tantervi követelményként az evezés.

– Minden sportágnak szüksége van minőségi élbolyra, s ha egy mód van rá, vezéregyéniségre is. Ezen a vonalon hogy állunk?

–  versenyzőnk készül a szűkített olimpiai keretben. Úgy gondolom, közülük kerülhetnek ki azok, akik az Eb-n, majd a világbajnokságon bizonyíthatnak. Nincs túl sok időnk, hiszen a     2023-as világbajnokságon már olimpiai kvóták szerezhetők. Egy újítás révén még európai „belépőket” is kiosztanak majd Párizsra.

– Jelenleg a két olimpiai részvételt felmutató Pétervári-Molnár Bendegúz a legeredményesebb magyar. Hogyan látja az ő jövőjét? – Az ő fejlődése töretlen. Ambiciózus fiatalember, akinek hozzáállása példa értékű. Bízom benne, hogy a párizsi olimpiai játékokon is sok örömet szerez a sportkedvelőknek.

– Bendegúz mellett kiktől vár leginkább komoly eredményeket a következő 1-2 évben?

– A nemzetközi élmezőny roppant erős. Név szerint megemlíteném a Krémer Eszter – Preil Vivien összetételű női dublót. A férfi kétpárt jelenleg próbálgatja a kapitány, ahol négyen-öten is pályáznak a két helyre. Ide kívánkozik a váltott evezésben olimpiai tapasztalatokkal is rendelkező Simon Béla – Juhász Adrián duó is. És keressük az olimpiai programból búcsúzó férfi könnyűsúlyú kétpárevezésre készülő magyar egység optimális összeállítását, valamint női könnyűsúlyú kétpárevezősben is számítunk fiataljainkra..

Jocha Károly  

Minden sportembernek van egy olyan törzshelye, ahol a legjobban, legotthonosabban érzi magát. Az evezősök szövetségi kapitányának, Molnár Dezsőnek ez a hely a Tisza és a Zagyva találkozásánál lévő szolnoki evezős bázis székháza. Ott beszélgettünk.

– Ön 2021 december elseje óta szövetségi kapitánya ennek a világszerte rendkívül népszerű sportágnak, az evezésnek. Hogyan summázná ezt az elmúlt másfél esztendőt?

– A 2020-as olimpiát egy évvel elhalasztva rendezték meg, de 2020-ra könyvelik az eredményeket. Számunkra igen fontos tény, hogy a magyar evezés nem maradt ötkarikás képviselet nélkül, mivel Pétervári Molnár Bendegúz az egypárevezősök B-döntőjéig jutott. Ennek a ténynek nagyon örülök, hiszen a többi, a megörökölt helyzetet követő szituációban összeállított egységünkkel nem sikerült olimpiai kvalifikációt szereznünk. A Covid-vírusinvázió alapvetően „bekavart” nekünk, így elsősorban a Simon Béla-Juhász Adrián kétevezős egységünk nem tudta realizálni valós tudását. A többi, kísérleti egységünknél már a fizikai alapképességek ismeretében sem lehettek vérmes reményeink.

– Érdekelne, miként értékeli Bendegúz olimpiai szereplését?

– Ő már 2021 februárjában is nagyon bíztatóan evezett a törökországi edzőtáborozásunk során. Ezeket az eredményeket a tokiói olimpián is meg tudta ismételni – nagy örömünkre.

– Feltehetően az olimpiai helytállásnak köszönheti Pétervári Molnár, hogy egyéni edzésterv alapján készülhet a 2022-es idény kiemelt fontosságú versenyeire?

– Mivel továbbra is bizalmat szavazott nekem az elnökség, így a magyar evezésben újdonságnak számító, rendszerszintű programot dolgoztam ki erre az évre. Megpróbálunk előbbre tekinteni és központosított keretek között minél eredményesebb versenyzői gárdát igyekszünk kinevelni. A valóban tehetségesnek tartott kiválasztottakat sokoldalúan támogatjuk. Pszichológus, dietetikus és gyógytornász is segíti a legtöbbre hivatottak kibontakoztatását. A legfontosabbnak az életvitelszerű sportolás elfogadtatását tartom. A célok megvalósításához elengedhetetlen, hogy a kiválasztottak éves szinten minimum 180 napot közös felkészüléssel töltsenek el. Ennek az alapvetően új felkészülési szisztémát a versenyzőkkel, a klubedzőkkel és a szakvezetőkkel is el kell fogadtatni, ami nem megy máról holnapra. Az bíztató, hogy a „magányos szigetek” beintegrálódása már elkezdődött.

– Kik segítik a kapitányi teendői ellátásában?

– Szierer János szövetségi edzőként áll mellettem, az olimpiai kerettagokat adó klubok edzőit pedig rotációs alapon hívjuk be egy-egy periódusban közösen végzendő munkához. Azt első válogató megtörténtét követően a győztes egységek visszamentek a klubjaikba, ahol a helyi edzők irányításával készülnek a továbbiakra. Ebben az időszakban a konkrét tapasztalatok birtokában a klubedzők már eltérhetnek a központi felkészülési elvektől.

– Mi a versenynaptárban szereplő következő, kiemelt fontosságú megméretése a legjobbaknak?

– Az idei első világkupa forduló, amelynek futamait május 27-29 között Belgrádban rendezik meg. – Bár egyes hajóegységek összeállítása még nem dőlt el, de az biztos, hogy tizenhat versenyző szerepeltetését tervezzük a szerb fővárosban. Ezt a létszámot az augusztus közepén esedékes Európa-bajnokságig szeretném megtartani a közös felkészülés keretei között. További néhány evezőst pedig azért szeretnék foglalkoztatni, mert minőségi edzőpartnerekre szükség van. Ha pedig netán valaki megsérülne, legyen hasonló felkészültségű tartalékunk, akit esetleg kényszerből be kell ültetnünk valamelyik hajóegységbe.

Volt idő, amikor a magyar evezés a sikersportágak közé tartozott.
Előbb a múlt század harmincas éveiben nyerték halomra az akkori
legjobbak a nyílt Európa-bajnoki címeket és a dobogós helyezéseket,
majd 1948-ban Zsitnik Béla olimpiai bronzérmet szerzett, a méltán
máig is híres ezüstnégyes tagjai (Melis Zoltán, Sarlós György,
Csermely József, Melis Antal)1968-ban Mexikóvárosban a dobogó
második fokára állhattak fel.

A század végefelé újabb hullám indult, amelynek élharcosai Sarlós
Katalin és Kokas Gergely voltak. A kétezres olimpiára kijutott Pető
Tibor-Haller Ákos duó az ottani 5. helyet követően kétszer is
világbajnok tudott lenni a kétpárevezősök csúcstalálkozóján, akiket a
Varga Tamás-Hirling Zsolt duó egy 2005-ben kiharcolt, könnyűsúlyú
kétpárevezős világbajnoki címmel követett.

Ezek a sikerek manapság nem jellemzik a magyar evezés legjobbjait.
Ettől persze még több helyen dicséretes munka folyik abban a
reményben, hogy előbb-utóbb a minőségi ugrás is bekövetkezik.
Nyilván ezt „odafönn” is látják és elismerik. Ennek az odafigyelésnek
a bizonysága az is, hogy előbb Dávid Imrét, a MOB felügyelő
bizottságának vezetőjét, a sportág örökös tiszteletbeli elnökét tüntették
ki, majd szinte napokkal később a Külker SC első számú motorját,

Mihály Tibort is „elérte” az elismerés: ő a fővárostól kapott
sokévtizedes munkája elismeréseként különdíjat.
Mihály Tibort, a Külker Evezős Club elnökét a Római parton lévő
birodalmukban sikerült elérni.
– Túl az ilyekor kötelező gratuláción, kérem, meséljen a sok
évtizedes történetről, lehetőleg a legelejétől kezdve.
– Pásztóról származó, de már fiatalon Budapestre költözött apám
mindenféle sportba belekóstolt – kezdte vendéglátóm, akivel egy
meglehetősen hideg szobában ücsörögtünk, takarékossági okok miatt.
– Valószínűleg ennek a sportos életformának köszönhető, hogy apám
95 évesen még atletizált és jelenleg is él, 101 éves. Hatvan évesen
kezdett sportolni, és jelenleg is tizennégy, korosztályos országos
csúcsot tart. Tízéves koromban apám megtanult evezni és rajta
keresztül kerültünk a Római partra. A Külkereskedelmi
Minisztériumnak volt itt egy tíz hajóból álló túraevezős szakosztálya.
Fivéremmel szemben engem megragadott az evezés – 1970 óta
folyamatosan itt vagyok a Külkerben. Akkor még itt egy üdülő is volt,
mellettük kicsit megtűrtként létezett a túraevezős szakosztály.
– Akkoriban népszerű volt a túraevezés?
– Semmi közünk nem volt az élsporthoz, viszont számos klubban
(Nemzeti Bank, Csavargyár, Ganz, Acélöntő, Vízügyi SC és mások)
hasonlóan gondolkodtak. Persze adódtak olyan programok is, amelyek
többnapos ajánlatukkal vonzerőt jelentettek. Ilyen volt a Dunakanyar-
bajnokság vagy a túraevezősök Budapest-bajnoksága. Előfordult, hogy akár 60-70, kimondottan kis klub indította tagjait ezeken az
erőpróbákon.
– A Külker Evezős Klubot ki tartotta fenn?
– Magának a Külkereskedelmi Minisztérium sportkörének 16,
működő szakosztálya volt. A rendszerváltás éveiben a külkeres
vállalatok egyre kevesebb pénzt csöpögtette a klubnak, ezért mi 1992-
ben kimondtuk: saját lábra állunk, nem várjuk meg amíg a Külker
sportköre csődöt jelent. Ekkor 12 hajónk volt. Engem egyébként még
1972-ben átmeneti időre bíztak meg az evezős klub irányításával,
majd két évtizeddel később, 1992-ben hivatalosan is megválasztottak
a klub elnökének. Jómagam eredetileg villamosmérnök voltam, s ezen
a területen dolgoztam (például szaunák szabályozásával) a fiammal
egy cégben, a nyugdíjazásomig.
– Hogyan jellemezné az 1992 óta eltelt időszakot?
– A mi erősségünk mindig is az volt, hogy gőzerővel, iszonyú
intenzitással alkalmazkodtunk a körülményekhez. Nem volt jogtiszta a
helyzetünk, 1996-ban az országban elsőként – kormánydöntés alapján
– megkaptuk a terület tulajdonjogát. Mivel a csónakházunk épségben
megmaradt Bauhaus építmény, ezért műemléki védettséget kaptunk.
Szerencsére az évek során megvívott harcainkhoz elég ütőképes
szimpatizánsaink voltak, mert én egyedül kevés lettem volna
mindezekhez.
– A sportkör történetének melyik a következő, érdemi
fordulópontja?

– 2005-ben egy Európai Uniós pályázat határmenti együttműködésre
kínált lehetőséget. Konkrétan a Pozsony-Komárno, Esztergom-
Budapest útvonalról volt szó, szlovák-magyar határmenti
együttműködés keretében. A nyert összegből elindított fejlesztés két
évig tartott, a ma itt látható állapot döntő részben az akkor nyert és
célirányosan felhasznált pályázati pénznek köszönhető.
– 2008-ra már negyven-ötvenre felszaporodott a
hajóállományuk…
– Azóta sikerült még előbbre lépnünk, mégpedig három forrás
igénybevételével. Az első az önerőn alapuló bevásárlások ügye. A
másik forrást azok a veteránok jelentik, akik saját maguknak
megvásárolták a hajókat. A jelenlegi százas állományunkból harminc
magántulajdonban van. A harmadik forrás az evezős szövetségből
elnyerhető pénz. Ebből 40 millió forint értékű hajót sikerült vennünk.
Tudni kell, hogy az evezés méregdrága sport, egy nyolcas például 12
millióba kerül. A mi egyesületünk egyébként a klubok éves
rangsorában a 40, működő szakosztály között hosszabb ideje az 5-10.
helyek egyikét foglalja el, ami az erős középmezőnyt jelenti.
– Mikor sikerült először eljutniuk egy nagyobb evezős klubhoz,
ahol rengeteg tapasztalatot is szerezhettek?
– Már évek óta működött a genfi evezős klub szervezésében egy olyan
verseny, amelyen a Genfi-tó körbe evezése volt a program. Ez egy
rendkívüli igénybevételt jelentő, 140 kilométeres erőpróba, amelyet
14-15 óra alatt lehet teljesíteni. Ezt pályáztuk meg. Akkoriban, a nyolcvanas években egy ilyen út megszervezése – például nekünk –
egy éves előkészület-sorozatot jelentett. Végül megkaptuk a szolgálati
útleveleket, pénzt viszont egy fillért sem. Döbbenetes volt látnunk –
túl a külsőségeken – a klub felépítettségét, szervezettségét, amitől mi
nagyon távol álltunk. Elkerülhetetlennek tűnt egy többlépcsős
átalakulási folyamat. Fel kellett adnunk a kis túraevezős klub
eszméjét, helyette mindennel és mindenkivel foglalkoznunk kellett.
– Milyen gondokat, plusz tennivalókat jelentett ez a
változássorozat?
– Én nem értek a versenyevezéshez, ráadásul naponta csak 17 óra után
tudtam a munka után a klubba megérkezni. Az egész napos
működtetéshez többek között edzőt is kellett találnom. Így került a
képbe Fáth András, aki tizenvalahány évig itt oktatott nálunk. Már az
első évadjában leadtuk a névjegyünket a női négypárevezősök bajnoki
címének megszerzésével.
– Nyilvánvalónak tűnik, hogy az edzői állományt tovább kellett
bővíteniük.
– Ez is igaz. Folyamatosan erősödtünk: Erdélyi Géza, Laczó András,
Lőrincz Attila, Márton Gábor, Győrösi Csaba és Varga István is
támogatták-támogatják a törekvéseinket. Közben számos, külföldi
versenyre – Hollandiába, Franciaországba, Svájcba – el tudtunk jutni
és ezek az aktív kapcsolatok tizenöt évre megoldották klubunkban a
motivációt. Olyan komplexum alakult ki nálunk, mely igyekszik
mindenkinek lehetőséget biztosítani. Ezeken a fokozatokon keresztül jutottunk el máig, amikor megint egy drámai változtatást kell megtennünk.
– Erről lehetne konkrétabban hallani?
– A magyar evezés egyik legnagobb rákfenéje, hogy minimálisan
foglalkoznak a sportág népszerűsítésével, a tömegesítéssel. Ami
különösen hiányzik, az az egyetemi evezéssel való foglalkozás,
miközben szerte a világban az egyetemek nagy többségében igen aktív
evezősélet zajlik. Ezekben a klubokban a versenyzőkben hatalmas
mentális erők fejlődnek ki, amelyek a magyar társadalomban
ugyancsak hiányoznak. A hazai egyetemeken a hallgatók lakhatása
leginkább messze esik az edzéslehetőségtől, arról nem is beszélve,
hogy legtöbbjüknek dolgoznia is kell a tanulás mellett. A Külker EC
most e téren is úttörő vállalkozásba kezdett. A volt gondnoki lakást
felújítottuk, s most ott négy egyetemista lánynak tudunk lakhatást
biztosítani. Mellette kapnak helyben edzéslehetőséget és edzői
vezetést, ami mind számottevő időmegtakarítást is jelenthet.
– A közeljövőt illetően miként látja a Külker EC élversenyzőinek
helyzetét?
– Pillanatnyilag Bertus Kitty a legjobb a nők között, neki sajnos nem
érte el az olimpiai kvalifikáció. Benda Orsolya idei éve nagyon jól
sikerült, utána Zsíros Janka, a fiúknál Tamás Bence, Fekete Zalán és
Kertész Keve neve kívánkozik megemlítésre. És van egy különleges
emberünk, Balczó Botond, aki még csak két éve evez és rengeteg tartalékkal rendelkezik. Csak néhány évvel később derül majd ki,
hogy valójában mire is képes?
(jochapress / Jocha Károly)