Jet-ski: Biztató jövő, erős utánpótlás

A legjobbakat díjazta a Magyar Jet-Ski Szövetség. A Magyar Sport Házában megtartott ünnepségen elhangzott, nehéz évet zárt a sportág, de a magyarok ismét kitettek magukért.

„Ismét volt alkalmunk világversenyt is rendezni Nyíregyháza-Leveleken. Felnőtt Eb-futamnak és junior világbajnokságnak adtunk otthont úgy, hogy ezúttal az egyéb kihívások mellett az aszály okozta rekordalacsony vízállással is szembe kellett néznünk. Mindent egybevetve, sikerült megoldani a nehézségeket, és a nemzetközi szövetség értékelése alapján a magyar verseny a legjobban megszervezett és kivitelezett minősítést kapta. Erre büszkék vagyunk, mint ahogy a fiataljainkra is. Nem volt olyan év, amikor az utánpótláskorú tehetségek ennyire domináltak volna, mint idén” – összegzett Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke.

Az idén 30 éves szövetség díjkiosztóján Jászai Csongor az Év versenyzője, Ifj. Komonyi Lajos és Puskás Zekő az Év junior versenyzője, míg Marvin Bohuslav az Év felfedezettje díjat vehette át.

A díjazottak közül Jászai Csongor a legidősebb a maga 15 évével. Valamennyien kimagaslóan szerepeltek az idei vb-, illetve Eb-futamokon.

Részletek

Két magyar felnőtt világbajnoki érem jet-skiben

A hétvégén rendezték meg a UIM jet-ski világbajnokság második, egyben záró futamát az olaszországi Olbia városában. A háromnapos futamok végén két magyar is az összetett dobogójára állhatott fel.

A Ski (álló) GP3 felnőtt kategóriában a mindössze 15 éves Jászai Csongor bronzérmet nyert Olbiában, Süli Csaba pedig negyedik helyezést ért el a versenyen. Eredményével összesítésben Jászai Csongor a kategória világbajnoki bronzérmese lett, Süli Csaba pedig pontszerző 6. helyen zárta teljesítményével a 2022-es szezont.

A királykategóriának számító Runabout (ülő) GP1 kategóriában a magyar színekben versenyző dán Marcus Jörgensen második helyezést szerzett, így összesítésben a kategória világbajnokaként zárta a sorozatot.

Részletek

Négyszer  szólt a magyar himnusz a Jet-ski Magyar Nagydíjon!

Az Európa-bajnokság hazai futamán három aranyéremmel, két ezüsttel és négy pontszerző helyezéssel zártak a magyarok.

A Magyar Jet-Ski Szövetség információi szerint a Nyíregyháza melletti Leveleki Szabadidőpart taván a Runabout GP4-es kategóriában az Eb-n Major Marcell megvédte címét. Kasza György magabiztos versenyzéssel három futamgyőzelmet könyvelhetett el a leveleki tavon Runabout GP1-ben, míg Jászai Csongor a Ski GP3-ban ( a felnőtt mezőnyben, 15 évesen) ezüstérmes lett. Runabout veterán GP1-ben Cseke Zsolt diadalmaskodott, itt az ezüstöt Kéri Attila szerezte meg.

A junior világbajnokság két kategóriájában a magyarok szenzációs eredményeket értek el. Ski GP 3.2-ben a 12 éves Puskás Zoltán világbajnoki aranyérmet szerzett, megelőzve a magyar liszensszel versenyző szlovák Marvin Bohuslavot. Ski GP 3.3-ban ifj. Komonyi Lajos begyűjtött egy ezüstöt, ugyanitt Jászai Csongor bronzérmesként zárt.

Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke a háromnapos versenysorozat után kiemelte, mindenki erőn felül teljesített. „Emlékezetes Eb-n és vb-n vagyunk túl. Az elmúlt 120 év legnagyobb aszályával is meg kellett küzdenünk úgy, hogy biztonságos pályát tudjunk kijelölni, és a paddock kialakítása is az elmúlt évek színvonalát tükrözte. Az eredményekről csak elismerően tudok beszélni. 20 fős válogatottal vágtunk neki ennek a hétvégének és főleg a fiatalok mentek nagyot. Hat érmet szereztek, úgy gondolom, hogy az utánpótlás továbbra is jó kezekben van, és ez biztató a jövőre nézve.” – összegzett a hazai szövetség elnöke.

A 2022. évi Jet-Ski Magyar Nagydíjról, amely felnőtt Eb-nek és junior vb-nek adott otthont, csak elismerően nyilatkoztak a nemzetközi szövetség (UIM) képviselői. A hivatalos megnyitóval csütörtökön kezdődött és az eredményhirdetésekkel vasárnap zárult versenyről a szakemberek egyöntetű véleménye az volt, hogy a szervező bizottság maradandót alkotott a vízen és a szárazföldön egyaránt. 

Részletek

Öt magyar az élen a hazai rendezésű jet-ski világversenyen

Az első két futamot követően kitűnően állnak a magyarok a Nyíregyháza melletti Leveleki Szabadidőpart taván péntektől vasárnapig zajló jet-ski Európa-bajnoki és junior világbajnoki futamon. A 20 nemzet indulóit felvonultató viadal 13 kategóriája közül ötben is magyar jet-skis vezet. A hazai rendezésű világversenyt meglátogatta Dr. Szabó Tünde Északkelet-Magyarország fejlesztéséért felelős kormánybiztos, aki kijelentette: jövőre is szeretnék a rendezvényt Levelekre hozni.

A jet-ski Eb-n két futam után a magyar színeket képviselő 20 jet-skis közül az élen áll a felnőttek között a mindössze 15 esztendős Jászai Csongor a Ski (álló) GP3 kategóriában, akárcsak az idősebbek között Kéri Attila a Runabout (ülő) Veteran GP1-es géposztályban. Utóbbiban a második helyen is magyar, Cseke Zsolt áll, míg a Runabout GP4-ben a harmadik pozíciót foglalja el Major Marcell.

A „királykategóriában”, a Runabout GP1-ben még csak egy futamot bonyolítottak le szombat estig az Eb-n, ám azt a magyar Kasza György nyerte meg, így ő várja az élről a folytatást.

Nagyszerűen szerepelnek fiataljaink a juniorok világbajnoki mezőnyében. Két futam után a 13-15 éveseknél (Ski Junior GP3.3) Komonyi Lajos vezet, Jászai Csongor pedig harmadik. A 10-12 esztendősök (Ski Junior GP3.2) között is egy hazai jet-skis, Puskás Zekő áll az élen, a magyar színekben induló, szlovák Marvin Bohuslav pedig nagy harcot vívva az egyesült arab emírségekbeli Alawadhival, a harmadik helyről várja a záró futamot.

A Magyar Nagydíjra kilátogatott Dr. Szabó Tünde, aki megtekintette a jetskisek szokásos vízi zászlós felvonulását. A kormánybiztos – akinek a verseny több éves támogatásáért Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke emlékplakettet adott át – azt mondta: „igény van arra, hogy a következő években is Leveleken kerüljön sor a versenyre”.

„Büszke vagyok rá, hogy immár negyedszer is Levelek adhat otthont a versenynek. Ez azt mutatja, hogy a jet-ski népszerű, és hogy a nemzetközi szövetség meg volt elégedve az előző évek szervezésével. Emellett mindig fontos, hogy legyenek jó magyar versenyzők, és örömmel látjuk, hogy az elsők között mindig ott vannak a magyarok. Jövőre is szeretnénk ezt az Európa-bajnoki és junior világbajnoki futamot erre a gyönyörű helyszínre idehozni. Erre a nemzetközi és a magyar szövetség is nyitott, a kormány pedig támogatja” – jelentette ki a kormánybiztos, aki külön gratulált a helyiek tehetségének, a nyíregyházi Jászai Csongornak a teljesítményéhez.

A jet-ski Magyar Nagydíjon kategóriánként három futam alapján alakul ki a végeredmény, és a sorozat záró állomása lévén vasárnap hirdetnek győzteseket az Európa-bajnokságon –valamint a juniorok világbajnokságán is. 

Fotók: Kis Ákos

Részletek

Négy számban indulhatnak az élről a magyarok a leveleki jet-ski Eb-n és junior vb-n

Az időmérő edzésekkel kezdődött meg a Nyíregyháza közeli Leveleki Szabadidőpart taván a péntektől vasárnapig tartó jet-ski Európa-bajnoki és junior világbajnoki futam. Az esős, jet-skizésre nem éppen ideális időjárási körülmények között a 20 nemzet versenyzőit felvonultató hazai rendezésű világverseny 13 kategóriája közül négyben is magyar induló szerezte meg az első rajthelyet.

A magyar színeket képviselő 20 jet-skis közül a fiatal Jászai Csongor emelkedik ki eredményességével, aki két versenyszámban is megszerezte a pole pozíciót. A mindössze 15 éves tehetség indulhat az első helyről a 13-15 éves juniorok álló (ski) kategóriájában, a Ski Junior GP3.3-ban, ráadásul pedig a felnőttek GP3 divíziójában is a leggyorsabbnak bizonyult az időmérőn.  

A még fiatalabbak, a 10-12 évesek között Puskás Zekő szerezte meg a pole pozíciót a Ski Junior GP3.2-ben, míg az idősebbek mezőnyében az egyik ülő (runabout) versenyszámban, a Runabout Veteran GP1-ben Cseke Zsolt érte el a legjobb időeredményt.

A rajthelyekért folytatott küzdelmek során a magyarok további három második helyet értek el Kasza György (Runabout GP1), Kacor Levente (Runabout GP2) és a magyar színekben versenyző szlovák Marvin Bohuslav (Ski Junior GP3.2) révén, míg Süli Csaba (Ski GP3) és Mészáros Sándor (Runabout Veteran GP1) a harmadik helyről rajtolhat.

A jet-ski Magyar Nagydíjon kategóriánként három futam alapján alakul majd ki a végeredmény.

Részletek

Kezdetét vette a magyarországi jet-ski Eb

A csütörtök esti megnyitó ünnepséggel megkezdődött a jet-ski Magyar Nagydíj Európa-bajnoki és junior világbajnoki futam a Nyíregyházához közeli Leveleki Szabadidőpart taván. A péntektől vasárnapig zajló, sorozatban immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő hazai rendezésű világversenyen 20 nemzet sportolói indulnak. A magyar színeket 20-an, köztük 11 utánpótláskorú versenyző képviselik – adta hírül a Magyar Jet-ski Szövetség.

A három versenyből álló, 2022-es jet-ski Európa-bajnokság a lengyelországi és a portugáliai futam után hazánkban zárul, és az Eb-fordulóval együtt rendezik meg a Ski (álló) junior világbajnokság idei versenyét a 10-12 és a 13-15 éves korosztályokban.

A megnyitón Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta: büszke rá, hogy Levelek immár negyedszer ad otthont a Magyar Nagydíjnak. Hozzátette: reméli, hogy az időjárás javulni fog, abban viszont biztos, hogy a verseny az idén is magas színvonalú lesz.

Luca Filiberti, a nemzetközi szövetség, a UIM Aquabike Bizottságának elnöke megköszönte a magyar szövetség szervező munkáját és vendégszeretetét. Az olasz sportvezető dicsérte a helyszínt, és reményét fejezte ki, hogy jövőre is sor kerülhet erre az eseményre.

Végül Czeller Béla, a Magyar Jet-ski Szövetség elnöke üdvözölte a versenyzőket, azok csapattagjait, és sikeres, balesetmentes versenyzést kívánt az indulóknak.

A versenyek az összesen 13 álló, ülő és freestyle kategóriában a pole pozíciós futamokkal kezdődnek. Ezeket követően kategóriánként három futamot bonyolítanak le, és azok összesítése dönti el a Magyar Nagydíj végeredményét.

Részletek

Magyar érmek várhatók a hazai rendezésű jet-ski világversenyen

A hétvégén jet-ski Európa-bajnoki és junior világbajnoki futamnak is otthont ad a Nyíregyháza melletti Levelek tava. A pénteken kezdődő Magyar Nagydíj az Eb záró állomása lesz, így vasárnap végeredményt is hirdetnek majd. A vb egyetlen versenyének megrendezési jogát pedig Magyarország nyerte el. A Magyar Jet-ski Szövetség elnöke, Czeller Béla a hazai rendezésű világversenyen az elmúlt évekhez hasonlóan több érmet vár a magyaroktól, a nemzetek sorrendjében pedig az első háromba kerülést.

Komoly fegyvertény, hogy hazánk egymást követő években lehet egy ilyen rangos viadal házigazdája – büszkélkedett Czeller Béla. 

„A nemzetközi szövetségnél, és maguk a versenyzők is tisztában vannak azzal, hogy ha Magyarországra jönnek, akkor nagyon jó versenyre számíthatnak, korrekt bíráskodással, jó környezettel és remek hangulattal. Ezért aztán szívesen jönnek hozzánk. Ami pedig a hazai versenyzőket illeti, számukra direkt olyan ütemben és módon rendeztük az országos bajnokság négy futamát, hogy azokat követően a legjobb formában lehessenek az Európa-, illetve világbajnokságon. Azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy a legjobbjaink fejben és technikában is fel vannak készülve a megmérettetésre” – nyilatkozta a Magyar Jet-ski Szövetség elnöke.

A magyar szövetség színeiben ezúttal 25 jet-skis száll vízre az álló és ülős géposztályokban. A csapat tagjai között a magyar állampolgárságú indulók mellett az elmúlt évekhez hasonlóan idén is lesznek külföldiek – osztrák és szlovák klasszisok -, akik magyar liszensszel szállnak vízre. Az elnök elmondta: tavaly gyakorlatilag megismételhetetlen, sporttörténelmi siker született, hiszen a megrendezett 12 Európa-bajnoki kategóriából hétben is hazai színekben versenyző állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

„Az idén is szép eredményeket várok el a magyaroktól. A felnőtteknél összességében azt várom, hogy a nemzetek közötti versenyben az első háromban végezzünk. Az utánpótlás korúaknál, a 10-12 és 13-15 év közötti korosztályban is van két-két olyan versenyzőnk, akik dobogóra esélyesek, így tőlük több érmet is remélek” – mondta Czeller Béla. 

Részletek

Jet-ski: Országos bajnokságon versenyeztek a legjobbak

A jet-skisek túl vannak az országos bajnokság harmadik fordulóján. A versenynek a Pest megyei Bugyi nagyközség adott otthont. Az ob harmadik fordulója Juhos Árpád emlékverseny is volt egyben.

Az időjárás helyenként próbára tette nemcsak a versenyzőket, hanem a szervezőket is, ennek ellenére színvonalas futamokat hozott a bajnokság. Érdekesség, hogy az emlékverseny névadójának fia, ifj. Juhos Árpád is indult és harmadik lett Runabout GP1-ben. Juhos Árpád a magyar motorsport meghatározó alakja volt, majd a Magyar Jet-Ski Szövetségben dolgozott több, mint 20 évig. A nyolcszoros magyar bajnok motoros legenda 2021 nyarán hunyt el.

A legjobb jet-skisek nem sokat pihenhetnek, ugyanis az előttünk álló hétvégén újabb ob-fordulón vesznek részt.

Az év hazai főversenye ezúttal is Nyíregyháza-Leveleken lesz. Szeptember 1. és 4. között ugyanis junior vb-futamot és felnőtt Eb-fordulót rendeznek.

Részletes eredmények az országos bajnokságról.

Részletek

Négy magyar jet-ski érem Lengyelországból

Négy érmet és nyolc pontszerző helyezést szereztek a magyar jet-ski versenyzők a lengyelországi Ostrów Warckiban megrendezett 2022. évi IJSBA Világkupa első versenyén.

Marvin Bohuslav megnyerte a Ski Juniors Lites 10-12 kategória versenyét, Cseke Zsolt ezüstérmet szerzett a Pro-Am Runabout Superstock kategóriában. Jászai Csongor ezüstérmet szerzett a Ski Juniors Lites 13-15 kategóriában, és 5. helyen végzett a Pro-Am Ski Lites kategóriában. Kacor Levente is ezüstérmes lett a Novice Runabout Stock kategóriában, valamint az 5. helyen zárt az Amateur Runabout 1100 Stock kategóriában.

A 4. helyen fejezte be Ifj. Komonyi Lajos a Ski Juniors Lites 13-15, Frőhlich Kata pedig a Runabout 1100 Stock Ladies kategóriában. Rajtuk kívül egyaránt 6. helyezést szerzett Kasza György a Pro Runabout 1100 Open, Süli Csaba a Pro-Am Ski Lites, Ifj. Kéri Attila a Ski Juinors Lites 10-12 és Cseke Mercédesz a Rec. Lites Juniors 14-15 kategóriában.

Részletek

Jet-ski: Idén is lesz Eb- és vb-futam Magyarországon

Újabb rangos világversenyeket rendez a Magyar Jet-Ski Szövetség. Czeller Béla ezt a sportág legjobbjait méltató díjátadó gáláján jelentette be.

A hazai szövetség elnöke szerint Magyarország a korábbi években bizonyította: jó házigazda és precíz rendező tud lenni. „Hatalmas megtiszteltetés, és egyben sportdiplomáciai siker is, hogy 2022-ben is Magyarországon ér véget a felnőtt Európa-bajnokság és a junior világbajnokság. A világversenyeknek ezúttal is Nyíregyháza-Levelek ad otthont szeptember 1. és 4. között” – mondta Czeller Béla.

A sportágban tavaly soha nem látott sikereket értek el a magyarok és a magyar licensszel versenyző jet-skisek. A 2021. évi felnőtt jet-ski világbajnokság 12 versenykategóriájában 1 aranyéremmel és 5 pontszerző helyezéssel Magyarország az 5. helyen végzett a nemzetek közötti éremtáblázatban. Az Eb 10 versenykategóriájában pedig 4 arany-, 1 ezüstéremmel, és 3 pontszerző hellyel összetett aranyérmet gyűjtöttek be a mieink. Ugyancsak megnyerték a magyarok a nemzetek közti versenyt a junior jet-ski világbajnokságon, mint ahogy a junior Eb-sorozatban is a mieink bizonyultak a legjobbnak.

A budapesti díjkiosztón az Év versenyzője elismerést Major Marcell vehette át. A legjobb junior korú jet-skis Jászai Csongor lett. Az Év felfedezettje díjat Süli Csabának adták, míg az Év meglepetésversenyzője kategóriában Stefán Saláth végzett az élen.

Fotók: Vörös Nándor

Részletek