Utánpótlás-edzőként folytatja a Honvéd visszavonuló legendája – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd rutinos játékosa visszavonulása után is marad a klubnál… (Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images) A Budapest Honvéd hivatalos oldalán közölte, hogy az aktív játéktól visszavonuló Ivan Lovric a továbbiakban a Magyar Futball Akadémia szakmai stábjában folytatja pályafutását, ahol egyéni képzésért felelős edzőként dolgozik majd. A 38…

Részletek

Hosszabbított csapatával a korábbi magyar válogatott játékos – HIVATALOS

Bár a csapat nem élt az opciós jogával, mégis megtartotta a rutinos középpályást a következő idényre… (Photo by Robert Szaniszlo/NurPhoto via Getty Images) A Budapest Honvéd hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a sikeres tárgyalásokat követően Holman Dávid a következő szezonban is marad a csapat alkalmazásában. A 30 éves középpályás 2017-ben Debrecenből szerződött a Slovan…

Részletek

A Honvédhoz szerződött az Újpest távozója – HIVATALOS

Az Újpest csapatától hét év után távozó szerb légiós a másodosztályú Budapest Honvédhoz írt alá…   A Budapest Honvéd hivatalos oldalán tudatta, hogy szerződtette az Újpesttől távozó Branko Pauljevicset. A 34 esztendős szerb légiós összesen hét szezont húzott le a lila-fehéreknél. Pauljevics ez idő alatt az Újpest meghatározó játékosa volt, 239 mérkőzésen lépett pályára, melyeken…

Részletek

Döntött vezetőedzője sorsáról a Honvéd – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd bejelentést tett vezetőedzőjéről…   Az NB II-es Budapest Honvéd hivatalos oldalán erősítette meg, hogy a következő idényben is Csertői Aurél lesz a csapat vezetőedzője. A rutinos szakember tavaly novemberben vette át a másodosztályban gyengélkedő kispesti társulat vezetését, amely a szezon további részében 20 forduló alatt…

Részletek

Spanyolországba szerződött a Honvéd fiatal kapusa – HIVATALOS

A Budapest Honvéd akadémiáján pallérozódó fiatal kapus a Real Sociedad utánpótlásában folytatja pályafutását…   A Budapest Honvéd hivatalos honlapján erősítette meg, hogy a csapat 17 éves korosztályos válogatott kapusa, Tompa Ákos a spanyol Real Sociedad utánpótlásához szerződött. Tompa 2019-ben érkezett a Honvédhoz, a fiatal kapus korábban Orosházán futballozott, s közel négy esztendőt töltött a Honvéd…

Részletek

Egykori válogatott támadóval erősített a Honvéd – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a másodosztályban sínylődő Budapest Honvéd szerződtette a szebb napokat is látott magyar csatárt…   A Budapest Honvéd hivatalos oldalán erősítette meg, hogy a szezon hátralévő részére szabadon igazolhatóként szerződtette Futács Márkót. A 34 éves támadó pályafutása nagy részét légiósként töltötte. Futács megfordult Franciaországban, Németországban, Angliában, Horvátországban, Törökországban és Szlovéniában, a horvát…

Részletek

Kinevezte új edzőjét az NB II-ben szenvedő Honvéd – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd kinevezte új vezetőedzőjét…   A Budapest Honvéd a korábbi várakozásoknak megfelelően a csapatot egykor már játékosként erősítő Csertői Aurélt nevezte ki új vezetőedzőjének. Az 58 esztendős tréner több mint húsz éve edzősködik, 374 NB I-es és 124 NB II-es találkozón ült eddig…

Részletek