Az Inter edzője megerősítette az új támadó érkezését

Az olasz bajnokságot (Serie A) megnyerő Inter szombat este 1-0-ra kikapott a kiesés elől menekülő Sassuolótól… (Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images) Az Inter vezetőedzője, Simone Inzaghi a Sassuolo vesztes meccs után a kamerák előtt elárulta, hogy az FC Porto lejáró szerződésű támadója, Mehdi Taremi a milánóiaknál folytatja nyártól a pályafutását: “Örülök, hogy hozzánk igazol. Fontos…

Részletek

MLS: Messi veterán világbajnok csapattársat kaphat az Inter Miaminál – sajtóhír

Az ESPN Argentina értesülései szerint az Inter Miami is tárgyalásokat kezdeményezett Ángel Di María szerződtetéséről, miután kiderült, hogy a rutinos szélső a korábbi terveivel ellentétben nyáron mégsem tér haza a Rosário Centralhoz.  A 2007 óta Európában futballozó 36 esztendős szélső eredetileg úgy számolt, hogy a Benficánál június 30-ig érvényben lévő szerződése lejártával visszatérhet nevelőcsapatához, állítólag…

Részletek

Di María döntést hozott a jövőjéről – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, a közelmúltban halálos fenyegetést kapott az argentin labdarúgó és családja… (Photo by Carlos Rodrigues/Getty Images) Gastón Edul beszámolói szerint a Benfica veterán argentin szélsője, Ángel Di María úgy határozott, hogy a közelmúltban a családját ért halálos fenyegetések miatt idén nyáron nem tér vissza nevelőcsapatához, a Rosário Centralhoz, noha előzetesen azt tervezte volna….

Részletek

A Bayern is bejelentkezett a Porto középpályásáért – sajtóhír

Megbízható német sajtóértesülések szerint az FC Porto középpályása iránt több egyéb csapat mellett a Bayern München is érdeklődik… (Photo by Diogo Cardoso/Getty Images) Florian Plettenberg információi szerint a FC Porto argentin középpályása, Alan Varela szereplését a Bayern München vezetősége is élénk érdeklődéssel kíséri, azonban az iránta ugyancsak érdeklődő Paris Saint-Germainnak vagy Liverpoolnak nagyobb esélye lehet…

Részletek

Di María újabb idényre maradhat a Benficánál – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, a közelmúltban halálos fenyegetést kapott az argentin labdarúgó és családja… (Photo by Carlos Rodrigues/Getty Images) Damian Augusto Villagra információi szerint egyre valószínűbb lehet, hogy a Benfica a következő idényre is meghosszabbítja Ángel Di María nyáron lejáró szerződését, miután a játékos a családjához érkezett halálos fenyegetés miatt elbizonytalanodott a Rosário Centralhoz való visszatérést…

Részletek

Elígérte magát a csapathoz a Liverpool új menedzsere – sajtóhír

Miután Jürgen Klopp az idény végén távozik a Liverpool menedzseri posztjáról, a nemzetközi sajtóban folyamatosak a találgatások az utódjának kilétéről… (Photo by Carlos Rodrigues/Getty Images) Florian Plattenberg információi szerint a Liverpoollal már hosszabb ideje összeboronált portugál edző, Ruben Amorim szóbeli megállapodást kötött a “vörösök” vezetőségével arról, hogy nyáron távozik a Sporting CP csapatától és átveszi…

Részletek

Kongói DK válogatott támadót szemelt ki az FC Porto! – sajtóhír

Ekrem Konur információi alapján a portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Liga Portugal Betclic) szereplő FC Porto kongói DK válogatott támadóra vetett szemet… (Photo by Pedro Loureiro/Eurasia Sport Images/Getty Images) Ekrem Konur értesülései szerint felhívta magára az FC Porto figyelmét az SC Braga kongói DK válogatott támadója, Simon Banza. A 27 esztendős futballista remek teljesítményt nyújt az aktuális…

Részletek

Nevelőcsapata tárt karokkal várja Di Maríát

A helyi sajtó már jó ideje rebesgeti a hosszú évek óta Európában profiskodó labdarúgó várva várt hazatérését… (Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images) Az argentin Rosário Central vezetőedzője, Miguel Ángel Russo a minap az ESPN-nek adott nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy a csapat egykori saját nevelésű játékosa, Ángel Di María hamarosan visszatérhet az…

Részletek

Topligás csapatok sorakoznak a Porto középpályásáért – sajtóhír

A Barcelona korábbi érdeklődése után újabb európai topbajnokságok csapatai vetettek szemet az FC Porto középpályására… (Photo by Pedro Loureiro/Eurasia Sport Images/Getty Images) A Foot Mercato információi szerint a Paris Saint-Germain, a Liverpool és a Borussia Dortmund egyaránt le akarja igazolni nyáron az FC Porto argentin középpályását, Alan Varelát, aki nagyszerű teljesítményt nyújt, mióta az öreg…

Részletek

Újabb argentin fiatalt szerződtetett a Benfica – HIVATALOS

Az elmúlt hetek sikeres előkészületei után a 18. születésnapján a Benfica bejelentette az új argentin tehetség érkezését… (Photo by Rodrigo Valle/Getty Images) A Benfica szabadon igazolhatóként 2029-ig szóló szerződést kötött az elmúlt naptári esztendő végeztével az argentin Vélez Sarsfieldtől távozó tehetséggel, Gianluca Prestiannival. A 18 éves mindkét szélen bevethető támadó hatalmas tehetség hírében áll. Prestianni…

Részletek