Gazdaság: 100 millió fontos szerződés után hagyja ott Hamilton a Mercedest, Toto Wolff mégse haragszik

Toto Wolff, a Mercedes Formula–1-es csapat főnöke meglepődött azon, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Ferrarihoz szerződött, de nem haragszik rá ezért – írja a France24. „Találtam egy barátot, az elmúlt évtizedben felépítettünk egy kapcsolatot, de Hamilton egy nagyon-nagyon nehéz helyzettel nézett szembe, amikor – hangsúlyozta Wolff, aki azt is megjegyezte, hogy nem próbálta lebeszélni…

Részletek

Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Bár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította…

Részletek

Autó: Brit sajtó: Lewis Hamilton elhagyja a Mercedest

Évek óta folyamatosan pletykálnak arról, hogy Hamilton a Ferrarihoz igazolhat, de eddig ezekről mindig kiderült, hogy kevés valóságalapjuk van. A hétszeres Formula–1-es világbajnok állítólag a Ferrarihoz igazol. A BBC szintén azt írja, több forrásból is megerősített információjuk van arról, hogy a Ferrari szeretné, ha a 2025-ös szezonra Charles Leclerc mellett Hamilton is csatlakozna az istállóhoz….

Részletek

Élet+Stílus: Egy igazi rocksztár távozik a Forma–1-ből

Ő volt Dávid, aki felvette a kesztyűt a Góliátokkal szemben, márpedig az ilyen filmbe illő sztorik teszik szélesebb közönségnek is megközelíthetővé és szerethetővé a Forma–1-et. Az egésznek az iróniája, hogy a Haas és Steiner netflixes szerepe – ha az eredménylista felől nézzük – az egyik legkevésbé hízelgő szála a történetnek, mégis az egyik legnagyobb rajongói mozgósító…

Részletek

Sport: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott az Abu-Dzabi Nagydíjon

A vasárnapi szezonzáró rajtja után a második helyről indult Leclerc nagy csatába kezdett Verstappennel az éllovas pozícióért, és a hollandok háromszoros világbajnokának többször is védekeznie kellett, ezt azonban hiba nélkül végrehajtotta, és az élen maradt. Mögötte sorrendben Leclerc, Oscar Piastri (McLaren), Lando Norris (McLaren), valamint Russell száguldott. A hajrához érve így Verstappen, Leclerc, Russell volt…

Részletek

Autó: Las Vegas: Leclerc indulhat az élről

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 26 éves pilóta pályafutása 23. pole pozícióját szerezte meg. A második időt teljesítő, szintén ferraris Carlos Sainzot tíz hellyel hátrébb sorolják majd a vasárnapi futamon, az első szabadedzés után ugyanis…

Részletek

Sport: Verstappen rekordot döntött, tizenhatodszor is nyert idén

A címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Mexikói Nagydíjat. A folytatásban Verstappen, Leclerc és Carlos Sainz Jr. sorrendben haladt az első három, majd a 11. körben Hamilton feljött a negyedik helyre Daniel Ricciardo megelőzésével. Az élmezőny tagjai a huszadik körben kezdték meg a kerékcseréket, majd a 33. körben Kevin…

Részletek

Vállalkozás: Közel 600 milliárd forintért szállhat be új tulajdonos a Manchester Unitedbe: a katari sejket kiütötte, Glazeréket még nem

Most mindenki azt találgatja, miért érné meg az Ineosnak ennyi pénzt betenni abba, hogy csak egy kisebbségi részvénycsomagja legyen. Az Athletic értesülései szerint a brit milliárdos és köre átveheti az irányítást a sportszakmai kérdések felett, amely a Glazer családnak is elfogadható lehet ekkora összegű ajánlat mellett, hiszen ők elsősorban amúgy is üzletként tekintenek a Manchester…

Részletek

Ausztrál Nagydíj – Vettel nyerte az idénynyitó futamot

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat vasárnap. A 29 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 43. futamgyőzelme, Melbourne-ben karrierje második diadalát aratta, És először nyert a 2015. szeptember 20-án rendezett Szingapúri Nagydíj óta. Vettel mögött a háromszoros vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája ért célba másodikként, […]

Részletek

Japán Nagydíj – Rosberg nyert, világbajnok a Mercedes

Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, amelyen csapata biztosította világbajnoki címvédését a konstruktőrök között. A pilóták pontversenyében vezető Rosberg idén kilencedik, pályafutása során a 23. győzelmét ünnepelhette. Japánban első alkalommal nyert. Mivel csapattársa, a címvédő brit Lewis Hamilton harmadik lett, a német előnye immár 33 pont az összetettben. Szuzukában […]

Részletek