RAW Masters Erőemelő Európa-bajnokság – Fekete Miklós mindent megnyert

Fantasztikus győzelem a hazai rendezésű kontinensbajnokságon. Fekete Miklós aranyérmes lett a RAW Masters Erőemelő Európa-bajnokságon Budapesten.

A Magyar Erőemelő Szövetség (MERSZ) információi szerint Fekete Miklós a masters II-es korosztályban mindhárom fogásnemben aranyérmes lett, és 735.5 kilogrammos eredménnyel Európa-csúcsot döntve, összetett aranyérmet szerzett. A 93 kilogrammban induló magyar klasszis guggolásban 260 kilós új országos csúccsal végzett az első helyen, fekvenyomásban Európa-csúcsot javított, és 183 kilogrammal győzött, felhúzásban pedig országos csúccsal, 292.5 kg-ot teljesítve nyert. Fekete Miklós ezzel magabiztosan hódította el az abszolút bajnoki címet is. 

„Sokat készültem erre az Eb-re. A finis gyakorlatilag tavaly decembere óta tart. Nagyon örülök, hogy ez így összejött. A három fogásnem közül talán a guggolás volt a legnehezebb, mivel az az első. Úgy gondolom, hogy sikerült mindent úgy összerakni, hogy ilyen csúcsdöntésekkel zárjam itthon az Eb-t” – nyilatkozta az eredményhirdetés után Fekete Miklós.

A MERSZ elnöke szerint nagyon várták már a hazai himnuszt. „Minden hazai rendezésű világverseny más szintre kerül, ha van magyar siker. Persze eddig is voltak fogásnemi részsikerek, de Fekete Miklós teljesítménye a világklasszis kategóriába tartozik.” – összegzett Berke Lóránd elnök.  

Kromek András az Eb-siker sportágra gyakorolt hatását emelte ki. „Ez egy olyan győzelem volt, amely minden korosztálynak hitet adhat az erőemelésben. Itt a bizonyíték arra, hogy szisztematikus munkával ilyen szintre el lehet jutni. Az utánpótlás és a felnőtt kategória is sokat profitálhat az ilyen nagy eredményekből” – tette hozzá az Európa-bajnokság versenyigazgatója. 

Ficzere Tamás ugyancsak a masters II-eseknél a 83 kg-os súlycsoportban  2. helyezést ért el 605 kg összetett eredménnyel, ami új országos csúcs. A guggolást megnyerte 222,5 kilós országos csúccsal, felhúzásban pedig ezüstérmes lett. 

Részletek

Masters erőemelő Eb – 28 ország 400 versenyzője Budapesten

Európa legjobb masters erőemelői Budapestre jönnek! Február 28. és március 5. között a fővárosban megrendezik a Masters RAW Erőemelő Európa-bajnokságot. A Bara Hotelben 28 ország versenyzői indulnak majd – tudtuk meg a Magyar Erőemelő Szövetség elnökétől.

„Senkit se tévesszen meg a masters jelző. Bitang erős mezőnyt láthatunk vendégül. Az Eb-n több dobogóesélyes magyar is indul majd. Tavaly sikeres fekvenyomó Eb-t rendeztünk, és bízom benne, hogy ez a masters Európa-bajnokság is hasonló színvonalú lesz.” – mondta Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

A kontinensbajnokságon 400 versenyző méri össze tudását. Erőemelésben három fogásnemben teljesítenek az indulók. A fekvenyomás, a guggolás és a felhúzás után avatnak összetett bajnokot, de fogásnemi érmeket is osztanak.

Részletek

Erőemelés – A rekordok embere újra dobogóra állt világversenyen

Susa Olivér Lengyelországban ott folytatta, ahol a budapesti Eb-t követően Isztambulban abbahagyta…

A fiatal erőemelő klasszis Skierniewicében ezüstérmes lett az ifjúsági Eb-n úgy, hogy több csúcsot is megdöntött. Fekvenyomásban 214 kilóval új ifi világcsúcsot ért el, guggolásban 280 kilogrammal zárt, ami új korosztályos országos rekord. Összetett eredménye, a 774 kg is ifjúsági országos csúcsnak számít. Susa mindezt a klasszik, azaz a speciális támasztóruha nélküli Európa-bajnokságon érte el.

Korábban, szeptemberben is több csúcsot megdöntött az isztambuli világbajnokságon, és győzött. Azt megelőzően pedig a budapesti fekvenyomó Eb-n Európa-rekorddal nyerte meg kategóriáját. Susa Olivér versenyzését Árvai István többszörös erőemelő világbajnok, mint ifjúsági és junior szövetségi kapitány, és edzője Susa Dávid segítette. 

Részletek

Erőemelés – Megújult a logó

Új logója lett a Magyar Erőemelő Szövetségnek (MERSZ)! A szervezet elnöksége e hónap közepén fogadta el az új logó tervét. A döntés előtt a MERSZ megkérdezte a tagság-, illetve a sportolók véleményét is. „Sőt, meg is szavaztattuk. A voksok alapján elmondható, hogy a többségnek tetszik a szövetség új logója, hiszen a leadott szavazatok 70.2 százaléka pozitív.” – mondta Berke Lóránd, a szövetség elnöke.

A logót hosszas előkészítés után Fodor Gergő készítette. Az új arculati elemen a szövetség neve felett egy sportoló felhúzó gyakorlatát láthatjuk, pontosabban annak sziluettjét. A szövetség információi szerint az összes kreatív lecserélése hosszabb folyamat eredménye lesz az online és offline térben, így egy ideig még párhuzamosan lehet találkozni a korábbi logóval is.

Részletek

Életműdíjat kapott a világklasszis erőemelő!

Fábri János negyvenkét éves eredményes sportpályafutását ismerték el a budapesti Just Clear Awardon. A Magyar Erőemelő Szövetség elnökségének döntése értelmében a 77 éves erőemelő legenda életműdíjat vehetett át.

A szarvasi Fábri János ma is napi rendszerességgel edz hétköznaponként. „A szombat és a vasárnap az a pihenésé” – mondja a legenda, aki 1981 óta versenyez. Hét világbajnoki címe, 17 Eb-aranya és 16 magyar bajnoki győzelme van a különböző masters korosztályokban összesen. Jelenleg a negyedik, az a Masters 4-es kategóriában versenyzik. Igen, versenyzik. Most a márciusi hazai rendezésű kontinensbajnokságra készül.

„Egészen fiatalként súlyemelő voltam, felejtős eredményekkel.  36 éves koromban krónikus hátfájdalmaim miatt kezdtem el újra sportolni. Emlékszem egy újság került a kezembe, amelynek az volt a címe, hogy Sportolj velünk! Ezt lapozgatva döntöttem el, hogy a hátfájdalmaim megszüntetése csak rendszeres sportolással lehetséges.” – emlékezett vissza a kezdetekre Fábri János.

Belevetette magát az edzésbe. Az egészségügyi problémái megszűntek, és elkezdte futószalagon gyártani a világcsúcsokat. „Ösztönösen döntöttem egy-egy kérdésben. Mindig is azt ettem és ittam, amit megkívántam. Imádom a csípős birkapörköltet, és kólát is iszom. Az eredmények engem igazolnak, és az is, hogy gyógyszert soha sem kellett szednem és orvos sem látott az utóbbi évtizedekben.”

A rendszeres sportolás szerinte csak úgy kivitelezhető egészen időskorig, ha belenyugszunk abba, hogy ami tegnap még sikerült, ma másképp megvalósítható.

„Szerintem ebbe kell belenyugodni. Ahogy telik az idő, megkopunk. Nem szabad azokat az eredményeket hajszolni, amilyenekre 10 évvel ezelőtt voltunk képesek. Mindig az adott állapotra kell koncentrálni. Úgy gondolom, hogy az elmúlt 42 év munkáját ismerték el a most átvett életműdíjjal. Öröm volt ott lenni a Várkert Bazárban” – tette hozzá Fábri János, a világklasszis erőemelő legenda.

 

Részletek

Erőemelés – Világbajnoki címet szerzett Susa Olivér

Susa Olivér világbajnok lett Isztambulban.  A magyar erőemelő az ifjúsági klasszik mezőnyben 275 kilogrammal guggolt, majd 210.5 kilós ifi világcsúcsot ért el fekvenyomásban. Ezt követően 270 kilogrammos felhúzással zárt. Összetett eredménye (755.5 kg) pedig új ifjúsági országos csúcs lett. 

Susa Olivér versenyzését Árvai István többszörös erőemelő világbajnok, mint ifjúsági és junior szövetségi kapitány, és edzője Susa Dávid segítette. A fiatal klasszis ezt megelőzően a budapesti fekvenyomó Európa-bajnokságon új Európa-rekorddal (196 kg) nyerte meg kategóriáját.

Részletek

Fekvenyomó Európa-bajnokság: Harminchat egyéni érem Budapesten

Eredményes Európa-bajnokságot zárt a magyar erőemelősport. A hazai rendezésű kontinensbajnokságon 36 egyéni érmet szereztek a magyarok az összes korosztályt és kategóriát beleszámítva.

A felnőtteknél Szabó Ágnes Európa-bajnok lett klasszik kategóriában (RAW), akárcsak Rozsnyai-Kovács Aletta. Szabó Ágnes a támasztóruhás (EQ) kategóriában is dobogóra áll, miután ezüstérmes lett. Nyers Mónika két érmet gyűjtött be, miután klasszikban és EQ-ban is második lett. A felnőttek között Palágyi Zsanett és Kubatov Géza is éremszerző volt, mindketten RAW-ban nyertek ezüstöt, továbbá a Nyers Mónika, Szabó Ágnes, Rozsnyai Kovács Aletta, Palágyi Zsanett, Janics Tímea, Lovas Mónika alkotta női csapai is másodikként zárt.

Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke szerint színvonalas világversenyen van túl a sportág. „Sok pozitív visszacsatolást kaptunk a külföldi delegációktól és az Európai Erőemelő Szövetség képviselői is elégedettek voltak a budapesti Eb-vel. Válogatott versenyzőink pedig példát mutattak sok utánpótlás korúnak, hogy érdemes küzdeni, és célokat kitűzni” – összegzett az elnök.  

Kromek András szövetségi kapitány szerint jól felkészült válogatott érkezett Budapestre. „Sok mindent elmond az eredményeket szemezgetve az, hogy az 59 induló magyar közül csupán egy versenyző végzett érvénytelen gyakorlattal. Összességében mindenki tudta hozni a lehető legjobb formáját” – értékelt Kromek András.

A budapesti fekvenyomó Európa-bajnokságon 27 ország több, mint 670 sportolója vett részt. A világversenyt a Magyar Erőemelő Szövetség és a Prémium Média & Sport Management Zrt. közös szervezésében bonyolították le.

Magyar érmesek:

Aranyérmesek

Rozsnyai-Kovács Aletta – Open, Klasszik (69 kg)

Szabó Ágnes – Open, Klasszik (+84 kg)

Cserna János – Masters 2, Klasszik (120 kg)

Salamon Erika – M1, Klasszik (57 kg)

Dr. Lombosi Melinda – M2, Klasszik (+84 kg)

Schauer Kornél – M1, Klasszik (120 kg)

Sajben Dániel – Ifjúsági, Klasszik (59 kg)

Susa Olivér – Ifi Klasszik, (Európa-csúcs) (105 kg)

Cserna János – M2, EQ (120 kg)

Lója Krisztina – M1, EQ (69 kg)

Sajben Dániel – Ifi, EQ (59 kg)

Ezüstérmesek:

Nyers Mónika – Open, Klasszik (52 kg)

Palágyi Zsanett – Open, Klasszik (63 kg)

Kubatov Géza – Open, Klasszik (105 kg)

Nyers Mónika – Open, EQ (52 kg)

Szabó Ágnes – Open, EQ (+84 kg)

Katona Bálintné – M2, Klasszik (57 kg)

Bak Szilvia – M2, Klasszik (84 kg)

Schneider Erzsébet – M2, Klasszik (+84 kg)

Sallai Eszter – Junior, Klasszik (69 kg)

Pokornyi János – M4, EQ (120 kg)

Makai Éva – M1, EQ (69 kg)

Petróczki Magdolna – M2, EQ (52 kg)

Schneider Erzsébet – M2, EQ (+84 kg)

Sebestyén Tamás – M1, EQ (120)

Bronzérmesek:

Salamon Erika – Open, EQ (57 kg)

Petróczki Magdolna – M2, Klasszik (52 kg)

Lója Krisztina – M1, Klasszik (69 kg)

Tóth László – M1, Klasszik (74 kg)

Keller-Bortnyik Lujza – Ifi, Klasszik (52 kg)

Paul Johanna – Ifi, Klasszik (63 kg)

Mucsi Noémi – Ifi, Klasszik (+84 kg)  

Nagy Zoltán – Ifi, Klasszik (74 kg)

Budai Kristóf – Jun, Klasszik (105 kg)

Bereczky-Király Szilárd – Jun, Klasszik (120 kg)

Tatár Sándor – Jun, EQ (83 kg)

Részletek

Fekvenyomó Eb: Két arany, négy ezüst pénteken

A budapesti fekvenyomó Európa-bajnokságon pénteken a magyarok két aranyat és négy ezüstöt szereztek.

A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint a kontinensbajnokságon a speciális támasztóruhás kategóriában megkezdődtek a versenyek. Itt a 120 kilósok között Cserna János aranyérmes lett, akárcsak Lója Krisztina. Utóbbi kategóriában Makai Éva második lett. Mindhárom válogatott versenyző a masters korosztályban volt érdekelt.

A férfi masters IV-eseknél Pokornyi János ezüstérmesként zárt, akárcsak Petróczki Magdolna és Schneider Erzsébet a masters II-eseknél. Pokornyi a 120 kilósok mezőnyében, Petróczki az 52 kilósoknál, Schneider pedig a 84 kilogrammosoknál állt dobogóra. 

Fotó: Prémium Média & Sport Management Zrt.

Részletek

Fekvenyomó Európa-bajnokság: Több magyar érem az első napon

Alaposan bekezdtek a magyarok. A Budapest Kongresszusi Központban zajló fekvenyomó Európa-bajnokság első napján a masters versenyzőkért szoríthattunk. A Magyar Erőemelő Szövetség és a Prémium Média & Sport Management Zrt. közös szervezésében megrendezett Eb-n a magyar válogatott tagjai három arannyal, három ezüsttel és két bronzzal nyitottak.

Salamon Erika (masters I) az 57 kilósoknál aranyérmes lett, akárcsak dr. Lombosi Melinda (masters I, +84 kg), és Cserna János (masters II, 120 kg).

Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Schneider Erzsébet (master II, +84 kg), Bak Szilvia (masters II, 84 kg), és Katona Bálintné (masters II, 57 kg). Az első nap magyar bronzérmesei: Petróczki Magdolna (masters II, 52 kg) és Lója Krisztina (masters I, 69 kg).

A hivatalos megnyitón Schmidt Gábor, sportért felelős helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az erőemelés kitűnő példája az emberi küzdeni tudásnak. „Nagy öröm, hogy ismét színvonalas versenynek adhat otthont hazánk fővárosa. Több korosztályban szurkolhatunk magyar versenyzőknek ezen az Eb-n, amelyen 27 ország több, mint 670 sportolója indul. Ez rekordnak számít! – mondta a helyettes államtitkár.

Részletek

Erőemelő-világbajnokság – 18 év után ismét van magyar férfi összetett érem

Világcsúcs felhúzásban!

Megtört a jég! Magyarországnak 18 év után ismét van összetett érme erőemelő-világbajnokságról, felnőtt férfi mezőnyben. Enahoro Asein ugyanis a Dél-Afrikában zajló világbajnokságon 780 kilogrammos összetett eredmény után felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A Westfit Gym Budapest SE nigériai születésű versenyzője Sun City-ben 272.5 kilogrammos guggolás után 145 kilóval fekvenyomott, míg a felhúzásban hatalmas csatában 362.5 kilogrammal zárt, ami új világcsúcs!

A 83 kilogrammos kategóriában induló erőemelő ezzel bizonyította, hogy továbbra is jó formában van. Tavaly Svédországban világcsúccsal fogásnemi aranyérmet szerzett.

Enahorót megelőzően 2004-ben volt magyar összetett érem világbajnokságon, akkor ugyancsak Dél-Afrikában Árvai István vb-aranyat szerzett.

A világcsúcs felhúzás: https://www.youtube.com/watch?v=jiy4FAiJNAw

Részletek