Serie A: a Como máris kitette sztárigazolását a keretéből!

Mint ismert, Raphael Varane az olasz élvonalban újonc Como együttesének nyári sztárigazolásaként érkezett a Serie A-ba, ahonnan egyes hírek szerint 23 percnyi játék után máris távozhat (…) (Photo by Simone Arveda/Getty Images) (…) A Como ugyanis kitette keretéből a világbajnok francia középhátvédet, akivel nemrég még két éves szerződést kötöttek. Az eset hátterében az olasz sportsajtó…

Részletek

A Napoli csatára elfogadta a szaúdi ajánlatot – sajtóhír

A Napoli elvágyódó csatárának sorsa továbbra is a levegőben lóg, és a jelek szerint az európai érdeklődők helyett akár Szaúd-Arábiába is távozhat… (Photo by Ciro De Luca/NurPhoto via Getty Images) A Football Italia több forrásra hivatkozva számolt be róla, hogy a Napoli klubváltás előtt álló csatára, Victor Osimhen elfogadta a szaúdi Al-Ahli által négy évre…

Részletek

Pirlót bő egy év után menesztette a Sampdoria – HIVATALOS

Az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Sampdoria felmentette a munkavégzés alól világbajnok edzőjét… (Photo by Simone Arveda/Getty Images) A Sampdoria hivatalos honlapján jelentette be, hogy menesztette Andrea Pirlót a csapat vezetőedzői posztjáról, miután a nagy múltú genovai együttes három forduló alatt csak egy pontot szerzett a Serie B új idényében. A 45 éves egykori világbajnok…

Részletek

Lukaku ismét Olaszországba szerződött – HIVATALOS

Lezárult a hosszabb ideje húzódó átigazolási saga, Romelu Lukaku ezen a nyáron is új csapatot talált magának Olaszországban… (Photo by Carl Recine/Getty Images) A Napoli a csütörtök délutáni órákban megerősítette, hogy leigazolta Romelu Lukakut a Chelsea-től. A Partenopeinél az az újonnan kinevezett Antonio Conte ragaszkodott a belga erőcsatárhoz, aki annak idején 2019 és 2021 között…

Részletek

A Liverpool bejelentette a Juventus kegyvesztettjének leigazolását – HIVATALOS

Az elmúlt napok sikeres tárgyalásainak eredményeként, az Európa-bajnok olasz szélső Angliába igazolt… (Photo by Daniele Badolato – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images) A Liverpool bejelentette, hogy szerződtette a Juventus átlal eladásra szánt Federico Chiesát, akiért a hírek szerint a “vörösök” 12+1 millió eurós átigazolási díjat fizetnek. A 26 éves szélső 2020 őszén került a…

Részletek

A Liverpoolhoz igazol a Juventus kegyvesztettje – sajtóhír

Egybehangzó olasz sajtóbeszámolók szerint a Juventus szélsője a Liverpool együttesében folytatja pályafutását… (Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images) Gianluca Di Marzio beszámolói értelmében a Juventus által eladásra szánt Federico Chiesa átigazol a Liverpool csapatához, amely 12+1 millió eurós átigazolási díjat fizet a szolgálataiért. A játékos szerdán délben már el is utazott új csapatához,…

Részletek

Újabb argentin csatlakozott az Atlético Madridhoz – HIVATALOS

A Diego Simeone vezette Atlético Madrid kerete az Atalanta kapusának érkezésével mélyült tovább… (Photo by Image Photo Agency/Getty Images) Az Atlético Madrid vételi opcióval kölcsönvette az Atalanta rutinos argentin kapusa, Juan Musso játékjogát a 2024-2025-ös idény végéig. A 30 esztendős hálóőr hazájában a Racing Club kapuját védte, majd 2018-ban tette át székhelyét az öreg kontinensre….

Részletek

Dybala elutasította a szaúdi ajánlatot, és visszakerült a válogatott keretébe

Ahogyan arról beszámoltunk, az AS Roma argentin légiósa a napokban visszautasította a Szaúd-Arábiából érkező megkeresést… (Photo by Domenico Cippitelli/NurPhoto via Getty Images) Az AS Roma színeiben játszó Paulo Dybala a múlt héten hosszas huzavona végén elutasította a szaúdi Al-Qadsiah szerződési ajánlatát, amely három évre 75 millió eurós fizetést garantált volna számára. Az argentin válogatott szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni azonnal honorálta Dybala cselekedetét, és bár a…

Részletek

Lukaku hamarosan orvosira érkezik új csapatához – sajtóhír

Hosszas huzavona végén rövidesen pont került a belga csatár idei átigazolási kálváriája végére… (Photo by Image Photo Agency/Getty Images) A Football Italia több forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a Chelsea-től a Napolihoz igazoló Romelu Lukaku a szerdai napon eshet át a szerződtetése előtt szükséges orvosi vizsgálatokon az új csapatánál. A Partenopeinél az az újonnan…

Részletek

Az Újpest a Ferencváros kezéről csaphatja le a magyar válogatott játékosát – sajtóhír

Hazai sajtóbeszámolók szerint a Ferencváros helyett az Újpestnél köthet ki a Torino magyar válogatott játékosa… (Photo by Marco Canoniero/LightRocket via Getty Images) A csakfoci.hu beszámolói szerint elképzehető, hogy a Torino hazatéréssel kacérkodó magyar válogatott középpályása, Horváth Krisztofer nem a Ferencvároshoz, hanem a több játéklehetőség érdekében az Újpesthez szerződhet. A 22 éves támadó középpályás a Hévíz…

Részletek