Sedric Watchou: Én becsülettel készülök

Sedric Watchou szerint bármi megtörténhet a tokiói paralimpián. A 88 kilogrammos súlycsoportban induló magyar parafekvenyomó úgy gondolja, hogy jól alakul a formaidőzítése.

A kameruni származású, Magyarországon programozó-elemzőként dolgozó sportember 20-án indul Tokióba, ahol élete első paralimpiáján képviselheti a magyar színeket.

„Óriási dolog, hogy indulhatok, és hálás vagyok mindenkinek, aki segített mindebben nekem. Életem legfontosabb versenyére készülök. Az olimpiák esetében is mindig elhangzik, hogy az ötkarikás játékok az más kategória. Ott minden előfordulhat. Ugyanez van a paralimpián is, így nehéz várható szerepléssel kapcsolatos jóslatokba bocsátkozni. Itt is minden megtörténhet. Én becsülettel készülök, és igyekszem a legjobb formámat hozni” – mondta Sedric Watchou.

Az idénre halasztott paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik meg Tokióban.

Részletek

Paralimpia – Ismét lesz magyar induló parafekvenyomásban!

Sedric Watchou képviselheti a magyar színeket Tokióban

Az idei paralimpián is lesz magyar parafekvenyomó – adta hírül a Magyar Erőemelő Szövetség.

„A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) tájékoztatása szerint Sedric Watchou képviselheti a magyar színeket a paralimpián, miután szabadkártyát kapott” – mondta Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

Sedric Watchou az utóbbi időszakban a 88 kilogrammos mezőnyben vetette magát észre a nagy nemzetközi versenyeken, többek között Eb-ezüstérmet szerzett, így megérdemelten kapott paralimpiai indulási jogot.

„A parafekvenyomás 1988 óta szerepel a paralimpián. Jó azt kijelenteni, hogy sorrendben a 9. játékok következik, ahol indul magyar versenyző. Eddig három magyar éremszerzés volt: ’88-ban Nánási István ezüstöt nyert, 2004-ben Szávai Csaba bronzérmes lett, míg 2016-ban Tunkel Nándor ugyancsak harmadik lett” – tette hozzá a sportvezető.

A paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik meg Tokióban.

Részletek

Paralimpia 2016: A magyar érmesek – GRATULÁLUNK!

A 2016-os riói Paralimpián a magyar csapat érmesei időrendi sorrendben. Gratulálunk a kiemelkedő teljesítményhez!   Tunkel Nándor – bronzérem – erőemelés – 09.08. Pap Bianka – ezüstérem – 100 m hátúszás – 09.10. Sors Tamás – ezüstérem – 200m vegyesúszás – 09.11. Pap Bianka – bronzérem – 200 m vegyesúszás – 09.11. Osváth Richárd – […]

Részletek

Paralimpia 2016 – Ezüstérmes a női tőrcsapat

A Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva összeállítású magyar válogatott ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók tőr csapatversenyében a riói paralimpia pénteki napján, miután a döntőben 45-28-ra kikapott Kínától. Az együttes első csoportmeccsén magabiztosan, 45-23-ra verte a fehéroroszokat, majd a folytatásban 45-34-re kikapott a favorit kínaiaktól, s az elődöntőben – akárcsak csütörtökön, a párbajtőr versenyben – […]

Részletek

Paralimpia 2016 – Vereczkei Zsolt bronzérmes 50 méter háton

Vereczkei Zsolt bronzérmet nyert az S5-ös sérültségi kategória 50 méteres hátúszó számában a riói paralimpia pénteki versenynapján. A pályafutása hetedik paralimpiáján szereplő, 38 éves bajai sportoló a délelőtti előfutamból a negyedik helyen került be a fináléba, ahol aztán remekül versenyzett, s harmadikként ért a célba. Vereczkei – aki a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság döntése alapján kapott […]

Részletek

Paralimpia 2016 – Tóth Tamás aranyérmes 100 méter háton

A kilencedik versenynapon megszületett a magyar küldöttség első aranyérme a riói paralimpián: Tóth Tamás pénteken elsőként csapott a célba az S9-es sérültségi kategória 100 méteres hátúszó számának döntőjében. A négy éve, Londonban két ezüstérmet nyert Tóth Rióban eddig egy bronznál tartott, azt hétfőn nyerte 100 gyorson. A délelőtti előfutamból a negyedik idővel jutott be az […]

Részletek

Paralimpia 2016 – Biacsi Ilona ezüstérmes, testvére ötödik 1500 méteren

Biacsi Ilona nagyszerűen versenyezve ezüstérmet szerzett a T20-as kategória 1500 méteres síkfutó számában a riói paralimpia pénteki napján. Ikertestvére, Bernadett az ötödik helyen végzett. A tanulásban akadályozott, 30 éves szegedi testvérpárnak ez a fő száma, négy éve Londonban Ilona bronzérmes volt, Bernadett pedig negyedik lett. A Nemzeti Stadionban rendezett döntőben a japán Makita Szajaka kezdett […]

Részletek

Paralimpia 2016 – Bronzérmes a női párbajtőr csapat

A Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla összeállítású magyar válogatott bronzérmet szerzett a kerekesszékes vívók női párbajtőr csapatversenyében a riói paralimpia csütörtöki napján. A magyarok a csoportjukban előbb 45-35-re kikaptak a kínaiaktól, majd ugyanilyen arányban legyőzték a fehéroroszokat, így triójukból a második helyen léptek tovább. Az elődöntőben aztán az esélyesebb hongkongiakkal találkoztak, s nem borult […]

Részletek

Paralimpia 2016 – Konkoly Zsófia bronzérmes 100 pillangón

Az S9-es  sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás és Konkoly Zsófia egyaránt bronzérmet szerzett 100 méteres pillangóúszásban a riói paralimpia csütörtöki versenynapján. Pap Bianka (S10) ötödik lett 400 gyorson. A 24 éves Sors Pekingben és Londonban is megnyerte ezt a számot, kétszeres címvédő volt. A pécsi ANK Sportklub úszója – akinek fejlődési rendellenesség miatt rövidebb az egyik […]

Részletek

Paralimpia 2016 – Sors Tamás bronzérmes 100 pillangón

Az S9-es  sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás és Konkoly Zsófia egyaránt bronzérmet szerzett 100 méteres pillangóúszásban a riói paralimpia csütörtöki versenynapján. Pap Bianka (S10) ötödik lett 400 gyorson. A 24 éves Sors Pekingben és Londonban is megnyerte ezt a számot, kétszeres címvédő volt. A pécsi ANK Sportklub úszója – akinek fejlődési rendellenesség miatt rövidebb az egyik […]

Részletek