Serie A: az Empoli középpályásával erősített az AS Roma! – Hivatalos

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy leigazolták az Empoli középpályását, Tommaso Baldanzit. (Photo by Fabio Rossi/AS Roma via Getty Images) A teljes téli átigazolási időszakban téma volt, hogy az AS Roma gárdája szeretné megszerezni az Empoli igen sokra taksált középpályását, Tommaso Baldanzit. Ez a transzfer végül a véghajrában…

Részletek

Fél év után ismét új csapathoz került a Barcelona egykori védője – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina hat hónap után máris megvált kolumbiai hátvédjétől… (Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images) A Cagliari megszerezte a Fiorentinától a szebb napokat is látott kolumbiai válogatott hátvéd, Yerry Mina játékjogát. A 28 éves középhátvéd 2018-ban a Barcelona hívására került Európába, de mindössze hat találkozón lépett pályára a katalánok színeiben. Mina ezt…

Részletek

Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Bár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította…

Részletek

Sport: Lőw Zsolt irányíthatja a Bayern Münchent a Bundesliga hétvégi fordulójában

A Sallai Rolandot és a Hoffenheimtől frissen kölcsönvett Szalai Attilát is foglalkoztató, jelenleg a hetedik pozíciót elfoglaló Freiburg a harmadik Stuttgartot fogadja szombaton, a Gulácsi Pétert és Willie Orbánt is a soraiban tudó, ötödik helyen tanyázó RB Leipzig pedig a Schäfer Andrással a kiesés ellen küzdő Union Berlint látja vendégül vasárnap. Thomas Tuchel vezetőedző betegsége…

Részletek

Sport: Újra edzésbe állt és egyedül készül Milák Kristóf

Milák Kristóf legutóbb 2022 augusztusában indult el világversenyen, a római Eb-n, ahonnan öt éremmel – három arannyal és két ezüsttel – tért haza. Egy hónappal korábban még a budapesti vb-n remekelt, megnyerte mindkét pillangószámot, 200-on ráadásul világcsúcsot úszott. Azt követően viszont már csak a tavaly áprilisi országos bajnokságon indult, azóta egyáltalán nem versenyzett. Január 24-én…

Részletek

Gazdaság: Elárverezik a szalvétát, amelyre felfirkantották Messi első barcelonai szerződését

Messi 2001 januárjában csatlakozott a katalán klubhoz. Az erről szóló megállapodás egy hónappal korábban született meg, és az ajánlatot rögzítő szalvétát a Barcelona részéről Carles Rexach akkori igazgató és Josep Minguella átigazolási tanácsadó, Messi oldaláról pedig az őt ajánló ügynök, Horacio Gaggioli írta alá. A szalvétán kék tintával írt megállapodásban ez állt: Elárverezik azt a…

Részletek

Kölcsönadta támadóját az AS Roma – HIVATALOS

Az AS Roma színeiben gyengén muzsikáló olasz válogatott támadó kölcsönben talált új csapatot… (Photo by Silvia Lore/Getty Images) A Fiorentina megerősítette, hogy a szezon hátralévő részére kölcsönvette az AS Roma mellőzött támadója, Andrea Belotti játékjogát. A 30 éves támadó másfél évvel ezelőtt szerződött a “farkasokhoz”, miután előtte éveken át a Torino meghatározó játékosa volt. Belotti…

Részletek

Szerződést hosszabbított, majd távozott a Dortmund középpályása – hivatalos

Hivatalos oldalán közölte a Borussia Dortmund, miszerint szerződést hosszabbított a fiatal amerikai tehetségével, azonban Gio Reyna ezzel a lendülettel kölcsönbe is került az angol élvonalba… (Photo by Sebastian Widmann/Getty Images) A Nottingham Forest színeiben folytatja a pályafutását a Borussia Dortmund fiatal amerikai tehetsége, Giovanni Reyna, aki a 2023/24-es szezont fogja Angliában befejezni a német klub…

Részletek

Sport: Nagy Ádám az olasz másodosztályú Speziában folytatja kölcsönben

Új klubja szerdán hozta nyilvánosságra a 28 éves játékos megszerzését, a honlapján rugalmas, lendületes, kiváló játékintelligánciával rendelkező középpályásként jellemezve a magyar futballistát. Az egyezség vételi opciót is tartalmaz, de erről részleteket nem közöltek. Három évvel később, 2019 nyarán az angol másodosztályú Bristol City szerződtette, ahol 62 fellépésén és 3 gólt szerzett, majd 2021-ben visszatért Olaszországba,…

Részletek