Hollandiából érkezett új középpályás a Puskás Akadémiához – HIVATALOS

Új játékos érkezését jelentett be a Konferencialiga selejtezőjében versenyző Puskás Akadémia együttese… (Photo by Pieter van der Woude/BSR Agency/Getty Images) A Puskás Akadémia hivatalos oldalán tudatta, hogy három éves szerződést kötött a holland bajnokságban (Eredivisie) szereplő Groningen középpályásával, Laros Duartével. A 27 éves védekező középpályás egész eddigi pályafutását Hollandiában töltötte. Duarte a Sparta Rotterdam akadémiáján…

Részletek

Angol középpályást szemelt ki a Fehérvár – sajtóhír

Hazai sajtóinformációk szerint a Fehérvár egy egykori Arsenal-neveléssel erősítené meg játékoskeretét a téli átigazolási időszakban… (Photo by Ivan Yordanov/MI News/NurPhoto via Getty Images) A Nemzeti Sport forrásai szerint a Fehérvár vezetősége fontolóra vette az angol harmadosztályú (League One) Charlton Athletic középpályása, George Dobson szerződtetését. A 26 éves középpályásként és védőként is bevethető labdarúgó annak idején…

Részletek

Fiatal magyar támadó kerülhet a spanyol bajnokság éllovasához – sajtóhír

A nemzetközi sajtóban elindultak a találgatások, hogy a tehetséges magyar szélső feljebb léphet a ranglétrán… (Photo by Nick Potts/PA Images via Getty Images) Bocsák Bence információi szerint a belga másodosztályú Lommel csapatában vitézkedő Vancsa Zalán esetében szóba került a City Football Groupon belül való szintlépés lehetősége, mellyel a spanyol bajnokságot (La Liga) jelenleg vezető Gironához…

Részletek

Menesztette nyáron kinevezett edzőjét az Ajax – HIVATALOS

A holland bajnokságban (Eredivisie) történelmi mélységben vergődő AFC Ajax fontos változásra szánta el magát… (Photo by Ben Gal/BSR Agency/Getty Images) A gyengélkedő AFC Ajax a hétfő esti órákban jelentette be nyáron kinevezett vezetőedzője, Maurice Steijn menesztését a posztjáról. Az előző szezonban a Sparta Rotterdamot irányító 49 éves szakember mindössze 11 mérkőzésen irányította a patinás amszterdami…

Részletek