Argentin trénert nevezett ki a nagy múltú brazil csapat – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően kinevezte új edzőjét a brazil élvonalbeli Sao Paulo FC együttese… (Photo by Marcelo Endelli/Getty Images) A Sao Paulo FC bejelentette, hogy a 2025-ös naptári esztendő végéig Luis Zubeldíát nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének. A 43 éves argentin szakember annak idején az argentin bajnokság történetének legfiatalabb trénere volt, amikor 2008-ban 27…

Részletek

Egykori brazil utánpótlás-válogatott játékos szerződött az NB II-be – HIVATALOS

Fontos erősítést adott hírül a magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) a feljutásért küzdő Győr együttese…   Az ETO FC Győr hivatalos honlapja számolt be róla, hogy a rábaparti együttes fél+egy évre szóló megállapodást kötött az egykori brazil utánpótlás-válogatott középpályással, Gabriel Boschiliával. A 27 éves támadó középpályás hazájában a patinás Sao Paulo FC akadémiáján pallérozódott,…

Részletek

Az edző klubcsapata megerősítette az új brazil szövetségi kapitányt – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Sao Paulo FC edzője veszi át a brazil válogatott irányítását… (Photo by Miguel Schincariol/Getty Images) Fernando Diniz távozása után a Sao Paulo csapata megerősítette, hogy a klub eddigi edzője, Dorival Júnior távozik az egyesülettől és átveszi a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztját. A 61 éves tréner a 2002 óta tartó…

Részletek